info@divehardtours.com H-P 10:00-18:00 +36 1 785 8492

Aeolus koronavírus tájékoztató

Partnerünk, az Aeolus az alábbi tájékoztató tette közzé honlapján.
ÁLLÁSFOGLALÁS

Aeolus s.r.o. Szlovákia hivatalos állásfoglalás

Tisztelt Utasaink és Partnereink!

A 2019-es Boeing 737 Max 8 leállás, majd az ezt követő nem túl sikeres nyári szezon következtében utazási irodáink jelentős veszteséggel zárták a 2019-es pénzügyi évet. A néhány hete az életünket teljesen megbénító korona vírus miatt megnövekedett útlemondások és visszatérítés-követelések gyakorlatilag fizetésképtelen helyzetbe hozták cégünket.

Ezért úgy döntöttünk, hogy a 2020-as nyári szezonnak nem vágunk neki. Úgy gondoljuk, hogy a vírussal járó gazdasági következmények súlyos hatással lesznek életünkre és sokunknak nem a nyaralás lesz az egyes számú prioritás, még akkor sem, ha esetleg rövid időn belül visszakerülne minden a régi kerékvágásba.

Ez a döntés nagyon nehezen született meg, hiszen Szlovákiában 27, Csehországban 17, Magyarországon 15 éve működő cégeink bármilyen külső segítség vagy nagyobb pénzügyi befektető nélkül működtek - mindeddig.  

Csehországban még a múlt hét folyamán, Szlovákiában a héten kérjük a vagyoni biztosíték felhasználását és a csődeljárás megkezdését.

Mivel az Aeolus Hungary az utolsó néhány évben kizárólag közvetítéssel foglalkozott, nem volt utazásszervező, a magyar céget a csődeljárás nem érinti.  

Minden magyar utasunk üdülési előlegének vagy teljes összegének visszatéréséről a szlovákiai Allianz Biztosító fog gondoskodni
és a közeljövőben mindenkit értesíteni fogunk a további lépésekről.  

Kollégáink készségesen állnak majd rendelkezésükre telefonon és e-mailen. Megpróbálunk minden információt magyar nyelvre is lefordítani, addig is tisztelettel kérjük türelmüket.  

Őszintén sajnáljuk az aktuális helyzetet és elnézést kérünk minden kellemetlenségért.  

Kívánjuk, hogy mindenki EGÉSZSÉGBEN élje túl az elkövetkezendő kemény időszakot.  

Tisztelettel,  
az Aeolus s.r.o. Utazási Iroda tulajdonosai
Frissítve: 2020.03.25.
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Részletek.