Bulgária fakultatív programok
A bolgár fakultatív programok keretében kulturális és természeti látnivalók egyaránt felfedezhetők. Magyar idegenvezető kíséri a csoportot, így rengeteg hozzáadott információval gazdagítja az élményt. Várnától északra és délre különböző fakultatív programok érhetők el. Íme a lista, válogasson kedvére!
Bulgária fakultatív programok Várnától északra - Albena, Aranyhomok, Szt. Konsztantin és Elena
Várna Delfinárium és Aladzsa kolostor
Egész napos kirándulás Bulgária nyári fővárosába. Megismerkedhetnek Várna főbb nevezetességeivel, és a 1,5 órás szabadprogram alatt megtekinthetik a római kori termálfürdőt, a Haditengerészeti és Történelmi Múzeumot, majd vásárolhatnak a központban. Ezután a csoport megtekinti a felnőttek számára is érdekes Delfinárium kb. 40 perces műsorát, majd ellátogatnak a 13. századi, sziklafalba vájt Aladzsa kolostorba. A program ára tartalmazza a belépőt a Delfináriumba és a kolostorba.
Indulási nap: kedd, péntek kb. 8:00 óra.
Ár: felnőtt 60 leva, gyerek 41 leva.
Kaliakra-fok és Balcsik
Félnapos program. A Kaliakra-fok talán Dobrundzsa legfontosabb történelmi helyszíne, már a trákok idején határerőd, később kereskedelmi központ volt. 1791-ben az orosz Usakov itt aratott történelmi jelentőségű győzelmet a török hadiflotta felett. Sziklái vörös színéhez szép legenda fűződik. Az Albenához közeli Balcsik kellemes hangulatú kisváros, itt található többek között a román Mária királynő rezidenciája, valamint a Botanikus kert vízesésekkel és kaktusz arborétumokkal tarkítva. Belépőjegyeket az ár tartalmazza.
Indulási nap: szerda kb. 13:00 óra.
Ár: felnőtt 64 leva, gyerek 40 leva.
Hajókirándulás a Fekete-tengeren + ebéd
Egyórás hajózás után a hajó kiköt a nyílt vízen. Napozási, úszási, horgászási lehetőség, bátrabbak a motorcsónakkal vontatott banánozást is kipróbálhatják. Ebéd a hajón, ami roston készített halból és salátából áll, valamint all inclusive italfogyasztás a teljes program alatt.
Időtartama: kb. 4 óra.
Indulási nap: szerda kb. 9:30 óra.
Ár: felnőtt 64 leva, gyerek 32 leva.
Folklórest a Kolibite-ben + vacsora
Esti program egy közeli, természetvédelmi területen elhelyezkedő létesítményben, ahol megismerkedhetünk a bolgár és más balkáni táncokkal, zenékkel. A gazdag, igényes szórakoztató- és folklórprogramot háromfogásos vacsora és korlátlan italfogyasztás teszi még élvezetesebbé. Az estet az egyedülálló parázson táncolás (nesztinárik) bemutatása koronázza meg.
Időtartam: kb. 4 óra.
Indulási nap: csütörtök kb. 18:00 óra.
Ár: felnőtt 58 leva, gyerek 32 leva.
Neszebár
Egész napos kirándulás a bolgár tengerpart magyarok által talán legismertebb, 1983 óta az UNESCO világörögség részét képező városába. Megtekintjük a félszigetként a tengerbe nyúló hangulatos Óváros középkori templomromjait. Ezután szabadprogram következik, mely során ajándékvásárlásra is lehetőség van, mely Neszebár a legideálisabb hely. Az utcákon számtalan üzlet és bazár mellett ipar- és népművészek kínálják portékájukat.
Indulási nap: péntek kb. 8:00 óra.
Ár: felnőtt 72 leva, gyerek 36 leva.
A fakultatív programok Albenából indulnak, így az indulási időpontok is arra vonatkoznak, ezért a más üdülőterületekről való csatlakozásról kérjük, tájékozódjon a helyi telepített idegenvezetőnél. A kirándulásokat bolgár partnerünk szervezi, ezért a helyszínen lehet jelentkezni, illetve befizetni. Nagy létszámú csoport esetén a részvételi szándék előrejelzését ajánljuk. További fakultatív programokról és a részletekről érdeklődjön a helyszínen a telepített idegenvezetőnél. A kirándulások minimum 15 fő részvétele esetén jönnek létre. A fakultatív programok külföldi partneriroda szervezésében történnek, a külföldi partneriroda az ár- és programváltozás jogát fenntartja.
Bulgária fakultatív programok Várnától délre - Szveti Vlasz, Napospart, Neszebar, Pomorie, Szozopol és Primorszko
Szozopol - Ropotamo - hajókázás
Városnézés a több évezredes múlttal rendelkező Szozopolba. Megtekinthetik a Szent György-templomban őrzött ereklyét, amit Keresztelő Szent Jánosnak tulajdonítanak. Az árusok által kínált bőráruk, ezüst ékszerek, és szuvenírek gazdag választéka kítűnő lehetőséget nyújt ajándékvásárlásra. A program alatt meglátogatják Bulgária egyetlen, működő tengerparti kolostorát, a Szent György-kolostort, ahol szerzetesek által termelt bort is vásárolhatnak. A programot egy 35 percet csónakázás zárja a Strandja Nemzeti Parkban lévő Ropotamo-folyón.
Indulási nap: csütörtök kb. 7:30 óra.
Ár: felnőtt 58 leva, gyerek 30 leva.
Panorama Offroad
Egész napos kirándulás a Balkán-hegység oldalán, gyönyörű tengerparti panoráma mellett. A program különlegessége az, hogy a vendégek a hegyi terepen egy 4x4-es meghajtású, nyílt terű szafari-busszal kirándulnak. Az első pihenő egy természetes partrészen van, ahol animáció program van. A következő állomás bor és fügepálinka kóstolás egy helyi termelő pincéjében, amit ebéd (az italfogyasztás külön fizetendő) követ. A program egy templom meglátogatásával folytatódik, ahonnan fantasztikus tengerparti kilátás nyílik Bulgária legkeletibb pontjára, az Emine-fokra. Majd Irakli érintetlen, homokos szabadstrandján fürdőzhetünk.
Indulási nap: hétfő, kedd, csütörtök, péntek. Két turnus között lehet választani: 9-16 és 10-17 (ennél a turnusnál a program fordított sorrendben zajlik le).
Ár: felnőtt 79 leva, gyerek 55 leva.
Bolgár est
Esti program egy közeli bolgár faluban, tradicionális skanzen jellegű étteremben, ahol megismerkedhetünk a helyi táncokkal és szokásokkal, kézművességgel. Ajándékvásárlási és mini állatkert lehetőséggel. A négyfogásos vacsorát gazdag szórakoztató folklórprogram teszi még élvezetesebbé, a helyi bor fogyasztása korlátlanul áll rendelkezésre. Gyermekeknek animációs program. Az estet az egyedülálló parázstánc bemutatása tetőzi.
Indulási nap: csütörtök kb. 18:30.
Ár: felnőtt 54 leva, gyerek 32 leva.
Várna - Aladzsa kolostor - Delfinárium
Egész napos kirándulás Bulgária második legnagyobb városába. A program alatt a csoport megtekinti a felnőtt közönség számára is érdekes Delfinárium kb. 40 percet műsorát, majd ellátogat a 13. századi sziklafalba vájt Aladzsa kolostorba. Megismerkedhetnek a város főbb nevezetességeivel, és a két órás szabadprogram alatt megtekinthetik a római kori termálfürdőt, a Haditengerészeti és Történelmi Múzeumot. Sétálhatnak és vásárolhatnak a városközpontban.
Indulási nap: kedd, péntek kb. 7:30.
Ár: felnőtt 74 leva, gyerek 47 leva.
Neszebári városnézés és hajókázás a Nija hajóval
A program egy órás idegenvezetéses körsétával indul Neszebár óvárosában. A négyórás hajóút Neszebár, Napospart és Szveti Vlasz környékén történik, egy kétfedélzetes hajón. A vidám hangulatot a gyönyörű panoráma, a fürdési lehetőség és az animációs program biztosítja. All inclusive italfogyasztás (üdítők, ásványvíz, bolgár rakija, bor és sör stb.) és ebéd (saláta, roston sült hal körettel, desszert) az út időtartama alatt biztosított.
Indulási nap: szerda, csütörtök, szombat kb. 10:00 óra.
Ár: felnőtt 70 leva, gyerek 25 leva.
Rózsák völgye, Shipka szoros és Etar skanzen
Egész napos kirándulás a Balkán-hegység szívében. Felfedezhetik a Kr. e. 4. századból származó, kazanlaki trák sírt, amely az UNESCO Világörökség része, és az egyedülálló Néprajzi Központot, - a Rózsák-völgyét, - ahol élőben tapasztalhatják meg a rózsaolaj előállításának folyamatát. Ebéd után meglátogatják a Shipka emlékművet, amelyet az 1920-as években állítottak fel a 19. sz. végén zajló török uralmat megdöntő bolgár-orosz felszabadító harcok emlékére. Délután meglátogatják Bulgária legnépszerűbb skanzenét, az Etart, és megismerkedhetnek a néphagyományokat őrző kézművesek munkájával.
Indulási nap: hétfő, péntek kb. 6:00 óra.
Ár: felnőtt 104 leva, gyerek 52 leva.
Veliko Tarnovo és Arbanaszi
Egész napos kirándulás. Panorámás utazás a Balkán-hegységen keresztül. Érkezés Veliko Tamovoba, Bulgária középkori fővárosába. A csoport meglátogatja Bulgária egyik legjelentősebb történelmi helyszínét: az uralkodói palotát és várat, a Tzarevetz-t, valamint az óváros központját, ahol a kézművesek műhelyeiben élőben tekinthetik meg a mesterek munkáját. Délután ellátogatnak egy igazi bolgár skanzenbe - Arbanasziba, ahol egy 17. századi házat néznek meg, ami ma néprajzművészeti múzeumként funkcionál. A program a Szűz Mária kolostorban lévő csodatevő Szűz Mária ikon megtekintésével végződik.
Indulási nap: szerda kb. 6:00 óra.
Ár: felnőtt 113 leva, gyerek 56,5 leva.
Búvárkodás
A habokba az merülhet, aki nem csak a tengerpart, de a tenger szerelmese is. A fél-egyórás tanfolyamot követően akár a kezdők is önállóan merülhetnek, természetesen oktatók kíséretében. A merülés kb. 40 perc, és felejthetetlen élményt nyújt. A Fekete-tenger élővilágában, rákok és kagylók sokaságában, és az aljnövényzetben megbújó halakban gyönyörködhet. Kérjük, hogy a részletesebb tájékoztatásért forduljanak a telepített idegenvezetőhöz. Kizárólag teljesen egészséges embereknek ajánljuk, saját felelősségre.
Indulási napok: kedd és csütörtök.
Ár: felnőtt 92 leva, gyerek 92 leva.
Zseravna - Kék-hegy kirándulás
Zseravna, a skanzen jellegű falu megtekintése, majd a helyi néprajzművészeti múzeum megtekintése. A 200 éves múlttal rendelkező Szent Nikolaj múzeum látogatása, amelyet ebéd követ egy közeli étteremben. Ebéd után indulás a Kék-hegyhez, amely Szliven városa felett magaslik. A Kék-hegyi kirándulást követően lehetőség van fakultatív libegőzésre (ára kb. 10 leva / fő), ahonnan gyönyörű kilátás nyílik Szliven városára, illetve Bulgária büszke hegyeire, egyedülálló tájaira. Karnobat városához közel egy borászatban borkóstoló keretein belül megismerhetnek a bolgár borkultúra különleges boraival, ahol borászati múzeumban is körbevezetjük utasainkat.
Indulási nap: szerda kb. 8:00 óra.
Ár: felnőtt 84 leva, gyerek 42 leva.
Isztambul
Egynapos kirándulás. Az idegenvezetéssel egybekötött körséta alatt meglátogatják Isztambul fő nevezetességeit: a bizánckori Hippodromot, a Kék Mecsetet, elsétálnak a Hagia Szophia és Hürrem Szultána törökfürdője mellett, majd a Topkapi Palota kertjén át egészen a négyfogásos ebédet nyújtó Orient Express étteremig. További fakultatív programlehetőség: másfél órás hajókázás a Boszporuszon, a szultáni palota és az Elsüllyedt Palota meglátogatása, illetve vásárlási lehetőség az Egyiptomi vagy Grand Bazárban. A kiránduláshoz a visszaérkezéstől számított legalább 6 hónapig érvényes útlevél szükséges.
Indulási nap: kedd hajnali kb. 2:00 óra, érkezés szerda hajnal kb. 2:00 óra.
Ár : felnőtt 135 leva, gyerek 66,5 leva. Az ár az ebédet is tartalmazza.
FONTOS
A fenti fakultatív programok a legnagyobb bolgár partnerünk jelenleg érvényes fakultatív programjai. Több partnerrel is dolgozunk azonban, ahol a fakultatív programlista eltérhet. Kérjük, hogy amennyiben érdeklik Önt a részletek a konkrét kiválasztott út kapcsán, előre tájékozódjon irodánknál a vonatkozó fakultatív programlistáról.
A kinti fakultatív programokra a kinti idegenvezetőnél lehet jelentkezni. A fakultatív programokat a helyi beutaztató iroda szervezi, ezért irodánk csupán tájékoztatót tud nyújtani a programokról, de azokra semmilyen ráhatása és felelőssége nincs.
Tehát, ha a kinti iroda más áron kínálja a fenti programokat, akkor az Utas nem hivatkozhat arra, hogy ezen az oldalon más áron látta, a Dive Hard Tours a felelősségét ez alól kizárja. Abban az esetben ha az utas nálunk fizette be az utazását, akkor irodánk, minden ellenszolgáltatás vagy külön díj megfizetése nélkül segítségére van a hozzá a kifejezetten ilyen kéréssel forduló Utasoknak, ekkor megadjuk a kinti helyi utazási iroda képviselőjének az elérhetőségeit.
Tájékoztató információk
A fakultatív kirándulások a helyszínen fizetendők telepített idegenvezetőinknél. A fenti árak tájékoztató
jellegűek, helyi utazási iroda fenntartja a program- ill. árváltoztatás jogát. Utasaink a programokról pontos tájékoztatást a helyszínen kaphatnak. A megadott árak a túrák során felmerülő egyéb költségeket (belépők, kikötői illeték) nem tartalmazzák.
Az utazás során igénybe vehető fakultatív kirándulások elindítása minimális létszámhoz kötött.
Amennyiben a jelentkezők létszáma nem éri el ezt a létszámot, kinti partnerirodánk, aki a programokat szervezi az indulás előtt kötbérmentesen lemondhatja az utazást. A helyi viszonyok, technikai okok (közlekedés, időjárás, stb.) miatt programok módosításának jogát kinti partnerünk fenntartja, a lebonyolításért is ők felelnek, így panasz esetén, kérjük még hazaindulás előtt keressék fel őket, vagy jelezzék a telepített idegenvezetőnek. A kirándulások befizetésekor érdeklődjön azok lemondási feltételeiről. Aznapi lemondás vagy nem megjelenés esetén a programok árát helyi partnerünknek visszatéríteni nem áll módjában.
A helyszínen történő befizetése esetén a szervező iroda közvetlenül kínálja értékesítésre a szolgáltatásait. A jelentkező (érdeklődő), tehát közvetlenül tőle vásárol, vele köt szerződést, tőle kapja valamennyi iratot, jegyet. A lemondás, módosítás, reklamáció, azaz minden jogkövetkezmény a helyi iroda feltételei szerint alakul.
A Dive Hard Tours illetve az utazásszervező az utassal nem köt szerződést fenti fakultatív programok egyikére sem, az utas a helyi cégnél tájékozódhat pontosan a programokról, árakról. Az utas és az utazásszervező iroda közötti utazási szerződés hatálya a fakultatív programokra nem terjed ki.
Amennyiben Ön más irodánál fizette be utazását vagy jelenleg még nem az Utasunk.
- ne forduljon hozzánk olyan kéréssel, hogy csak a fakultatív programokon szeretne részt venni, mert ez nem lehetséges.
- a helyi telepített idegenvezető csak a mi utasainknak nyújtja szolgáltatásait.
- mi nem adunk el fakultatív programokat, nekünk az az érdekünk, hogy az Utasoknak utazásokat érékesítsünk.
- információért se forduljon hozzánk (sem ár tekintetében, sem a fakultatív programok tartalma miatt, sem) nem áll módunkban segíteni, inkább keresse fel segítségért azt az irodát, akinél az utazását befizette.
Frissítve: 2020. február 10.