info@divehardtours.com H-P 10:00-18:00 +36 1 785 8492

Omán fakultatív programok

Omán a 2024 / 2025 őszi - téli szezonban is közvetlen charterjárattal elérhető Budapestről. Mi ennek nagyon örülünk, hiszen 2019-ben volt lehetőségünk felfedezni az országot, és azóta is azt vártuk, hogy utasainknak is kínálhassuk ezt a csodát. A csodás szállodákon túl rengeteg látnivaló várja Önöket. Mutatjuk is a fakultatív programjainkat tájékoztatót, ezekre a kinti magyar idegenvezetőnél tudnak utasaink befizetni. Mivel két partnerünk is indít járatot, külön szedjük a kétféle fakultatív programlistát, hogy a legpontosabban tájékoztassuk utasainkat.  A JEEP TÚRÁN nincs magyar idegenvezetés! A programokra USD-t javaslunk vinni készpénzben.

Omán fakultatív programok - egyik partnerünknél

Maszkat egész napos városnéző túra

A hajnali indulást követően az Oman Air járatával másfél órás repülőút után érkezünk meg Omán fővárosába, Maszkatba. Ezt követően magyar idegenvezetőnk fogadja a repülőtéren a csoportot. A maszkati városnézés alatt megtekintjük a Nagy Mecsetet, az Operaházat, sétálunk a Szultán palotájához, valamint a palotát őrző Mirani és Jilali portugál erődökhöz, és az Arábia egykor legforgalmasabb kikötőjének helyet adó Muscat-i öbölbe. Látogatás a Bait Al Zubair helytörténetu múzeumba. A program utolsó állomása a Muratthi kikötő és bazár. Ezt követően idegenvezetőnk a repülőtéren búcsúzik a csoporttól, mely visszarepül az Oman Air esti járatával Salalah-ba, ahol a telepített idegenvezetőnk várja a csoportot.

Salalah fél napos városnéző túra

Programunkat a csodálatos Szultáni Nagymecset meglátogatásával kezdjük, mely egy különleges csempékkel díszített lenyűgöző műalkotás. Péntek kivételével minden nap látogatható reggel 8.30 és 11.00 között. Hölgyeknek javasolt a fejkendő, vagy a hidzsáb megfelelő változata, valamint hosszú ujjú ruhát, hosszú szoknyát, vagy nadrágot illik viselni. A rövidnadrág nem megengedett. A következő állomásunk egy helyi ültetvény lesz, ahol kókusz, banán, papaya és zöldségültetvények között sétálunk. Ezt követően elmegyünk a Al Baleed Régészeti Parkba, amely az UNESCO Világörökség része, és a Tömjénföld Múzeumba. Itt megtekintjük a régió történelmi és régészeti örökségeit, valamint kivételes tengeri hagyományait. Az Al Baleed Régészeti Park vasárnaptól csütörtökig 8.30-20.00-ig, míg pénteken és szombaton 15.00-20.00-ig látogatható. A történelmi helyszín meglátogatása után, továbbmegyünk az Al Haffa Souq-ba (az üzletek is 13.00 és 16.30 közö? zárva tartanak), útközben megállunk egy fénykép erejéig az ománi szultán palotájánál, az Al Husn királyi palotánál. Az Al Haffa Souq egy hagyományos keleti piac, mely a legmegfelelőbb hely különböző tömjénfajták vásárlására. Itt lesz lehetőség vásárolni továbbá arany – és ezüstékszereket, valamint textíliákat, ruhákat és egyéb hagyományos műtárgyakat.

Kelet-Dhofarban fél napos kirándulás

Dhofar a legnagyobb kormányzóság az Ománi Szultánságban, melynek legnagyobb városa Salalah. Változatos tájak jellemzik, magas hegyek, természetes források és vízesések, pálmafás tengerpart, a sivatag homokdűnéi és oázisai csábítják a turistákat felfedezésére. Kirándulásunk elvezet az Ain Razat természetes forrásaihoz, ahol, - az évszaktól függően, különböző természeti csodák várnak ránk. A monszun időszakában a leglátványosabb a táj, de egy egész évben népszerű helyszín, és javarészt Salalah elsődleges vízforrása. Ezt követően Taqah-ba utazunk, Dhofar kormányzóság tengerparti városába. Ez egy ősi halászfalu volt, mely ma egy csodás várkastéllyal büszkélkedhet, őrházak és kőtornyok biztosítják a védelmét. A váron belüli helyiségek tele vannak antik ékszerekkel, fegyverekkel, bútorokkal, festményekkel és mindennapi tárgyakkal is, hiszen ma is lakható az épület. Utunkat tovább folytatjuk a lerombolt Sumhuram város történelmi helyszínére, ami egykor a tömjénkereskedelem ősi központja volt. Anno itt virágzott a tömjén- és rézkereskedelem. Ajánlott kényelmes ruházat és könnyű túrázáshoz alkalmas lábbeli. 

Nyugat-Dhofarban fél napos kirándulás

 Kirándulásunk első helyszíne az Ain Garziz, amely a régió egyik jelentős vízforrása volt. Természeti szépsége mellett, történelmi jelentősége miatt is ez Salalah egyik leglátogatottabb helye. A közelben található zarándok helyet Nabi Ayoubként emlegetik a Koránban, valamint Jób próféta is említi a Bibliában. Emellett elmegyünk egy fotózásra a közeli kilátóhoz, ahol gyönyörű kilátás nyílik a környező hegyekre. Ezt követően a fúvólyukakról ismert Al Mughsail strandra utazunk, amely egy kötelező helyszín a Dhofar régióban. A tengervíz nagy nyomással zúdul egy földalatti csatornán keresztül, és mint egy gejzír tör fel a sziklán, a hatalmas erő hatására több méter magasságot is elérhet. Ajánlott kényelmes ruházat és könnyű túrázáshoz alkalmas lábbeli.

Dhofarban egész napos kirándulás

Kirándulásunk elvezet az Ain Razat természetes forrásaihoz, ahol, - az évszaktól függően, különböző természeti csodák várnak ránk. A monszun időszakában a leglátványosabb a táj, de egy egész évben népszerű helyszín, és javarészt Salalah elsődleges vízforrása. Ezt követően Taqah-ba utazunk, ami Dhofar kormányzóság tengerparti városába. Ez egy ősi halászfalu volt, mely ma egy csodás várkastéllyal büszkélkedhet, őrházak és kőtornyok biztosítják a védelmét. A váron belüli helyiségek tele vannak antik ékszerekkel, fegyverekkel, bútorokkal, festményekkel és mindennapi tárgyakkal is, hiszen ma is lakható az épület. Tovább utazunk Khor Rori kikötő felé, a lerombolt Sumhuram városába, ami egykor az ősi arab világ tömjénkereskedelemi központja volt. A Sumhuram Múzeum és Régészeti Park a „Tömjénföld” legfontosabb területei, mely az UNESCO Világörökség része. Ellátogatunk Ain Garziz forrásaihoz, amely a Dhofar régió egyik fő vízforrása volt. Főleg esős időszakban a régió egyik legszebb természe? látványossága a zöld dombok és hegyek között megbúvó, néhol tavakká, vagy lezúduló vízesésekké változó vízgyűjtő terület, de minden évszakban kedvelt kirándulási célpont. Útközben megállunk egy fotóponton Nabi Ayoub-hoz közel (Jób Próféta sírja), ahonnan gyönyörű tájkép tárul elénk a környező hegyekre. Ezt követően a fúvólyukakról ismert Al Mughsail strandra utazunk, amely egy kötelező helyszín a Dhofar régióban. A tengervíz nagy nyomással zúdul egy földalatti csatornán keresztül, és mint egy gejzír tör fel a sziklán, a hatalmas erő hatására több méter magasságot is elérhet. Ajánlott kényelmes ruházat és könnyű túrázáshoz alkalmas lábbeli.

Közép-Nyugat Dhofarban egész napos kirándulás

Dhofar egyik leggyönyörűbb strandjának meglátogatásával kezdjük a napot. A Hidden (vagyis rejtett) strand kilátója Al Mughsail és a Fizayah strand között található és csodálatos hegyek között kilátást biztosít az Arab-tengerre. Következő állomásunk a Shaat víznyelő, és kilátója. Itt egy csodás kilátás várja a látogatókat az Arab-tengerre és az Indiai-óceánra, több mint 1000 méter magasról. A belépéshez útlevél szükséges! Utazásunk folytatása előtt lehetőség lesz frissítőket fogyasztani, majd elindulunk Rakhyutba, hogy megtekintsük a gyönyörű falut és a strandot. Kényelmes, sportos lábbeli ajánlott.

Kelet-Jebel egész napos szafari

A Jebel Akdar, vagy „Zöld-hegy, a Hajar-hegység egy impozáns hegyvonulata, mely Omán északi részén halad át. A hegyet számos túraútvonal szeli át, a kirándulókat a hegyek között rejtőző oázisok, természetes források és más természeti csodák bűvölik el. Kirándulásunk elvezet az Ain Razat természetes forrásaihoz, ahol, - az évszaktól függően- különböző természeti csodák várnak ránk. A monszun időszakában a leglátványosabb a táj, de egy egész évben népszerű helyszín, és javarészt Salalah elsődleges vízforrása. Ezt követően Taqah-ba utazunk, Dhofar kormányzóság tengerparti városába. Ez egy ősi halászfalu volt, mely ma egy csodás várkastéllyal büszkélkedhet, őrházak és kőtornyok biztosítják a védelmét. A váron belüli helyiségek tele vannak antik ékszerekkel, fegyverekkel, bútorokkal, festményekkel és mindennapi tárgyakkal is, hiszen ma is lakható az épület. Következő állomásunk Wadi Darbat oázisa, ami a hegyekben van elrejtve, gyönyörű kilátással Khor Rori türkiz lagúnáira. Az oázis egy természeti csoda, lélegzetelállító vízeséssel, vad növényzettel, barlangokkal, hegyekkel és tavakkal. A következő program a „madarak kútja”-ként is ismert Tawi Ateer felfedezése, ami a Salalah-hegység mészkő borította, leglátványosabb vízlelőhelye. A merészebbek helyi vezető segítségével ereszkedhetnek le a sziklás ösvény aljára. Utunkat tovább folytatjuk a Jebel Samhanhegy vonulathoz, egy lélegzetelállító fennsíkot elérve, melynek legmagasabb pontja 2100 méter és területe kb. 4500 négyzetkilométer. Útközben megállunk egy Baobab fánál, majd haladunk tovább a Salalah Anti-Gravitációs pontra, ahol megnézhetjük, hogy mássza meg autónk a hegyet „üres” fokozatban.

"A történelmi Kelet" egész napos kirándulás

Kirándulásunk elvezet az Ain Razat természetes forrásaihoz, ahol, - az évszaktól függően, különböző természeti csodák várnak ránk. A monszun időszakában a leglátványosabb a táj, de egy egész évben népszerű helyszín, és javarészt Salalah elsődleges vízforrása. Ezt követően Taqahba utazunk, ami Dhofar kormányzóság tengerparti városába. Ez egy ősi halászfalu volt, mely ma egy csodás várkastéllyal büszkélkedhet, őrházak és kőtornyok biztosítják a védelmét. A váron belüli helyiségek tele vannak antik ékszerekkel, fegyverekkel, bútorokkal, festményekkel és mindennapi tárgyakkal is, hiszen ma is lakható az épület. Következő állomásunk Wadi Darbat oázisa, ami a hegyekben van elrejtve, gyönyörű kilátással Khor Rori türkiz lagúnáira. Az oázis egy természeti csoda, lélegzetelállító vízeséssel, vad növényzettel, barlangokkal, hegyekkel és tavakkal. Ezt követően Mirbat történelmi jelentőségű várkastélyához megyünk, ahol megtekinthető a Kormányzó háza, a régi piac, a falu és a kikötő is. Egy csodás fotómegálló következik, ami nem más, mint az középkori építészet klasszikus példája, Bin Ali ikerkupolás síremléke. Végezetül a Khor Rori kikötőnél található Sumhuram romvárosba látogatunk el. Ez a város az ókori arab kereskedelem tömjén központja is volt. Itt megtekinthető lesz továbbá a Sumhuram Múzeum és Régészeti Park is.

UNESCO Világörökség helyszínek

A tömjénföld négy eleme élénken ábrázolja a több évszázados tömjénkereskedelmet, hiszen egykor ezen a vidéken virágzott. Figyelemre méltó bizonyítékai a déli Arabia civilizációinak a neolitikum korából. Wadi Dawkha óázis tömjénfái, valamint a karaván romjai a Shisr-i Ubar oázisa, Khor Rori és Al-Baleed kikötői élénken ábrázolják a tömjén kereskedelmet, amely évszázadokon át virágzott ebben a régióban, mint az egyik legfontosabb kereskedelmi tevékenység az ókori és középkori időkben. A tömjénfa (Boswellia Sacra) még mindig megtalálható Wadi Dawkha oázisában, illetve még mindig ott termesztik a tömjént, és évszakonként leszüretelik a termést. Meglátogatjuk az UNESCO Világörökség részét képező Al Baleed Régésze? Parkot és a Tömjénföld Múzeumát, ahol bemutatják a történelmi és régészeti örökséget, valamint a régió kivételes tengerészeti hagyományait. Al Baleed nyitvatartása V-Cs 8:30-20:00 és P-Szo 15:00-20:00. A múzeumlátogatás után ebéd egy helyi étteremben, és tovább utazás a Khor Rori kikötőbe, a Sumhuram romváros helyszínére, az ókori Arábia tömjénkereskedelmi fővárosába. A Sumhuram Múzeum és Régészeti Park az egyik UNESCO Világörökségi helyszín részeként számontarto? tömjénföld, mely Khor Rori ősi városában található, ahol virágzott a tömjén- és rézkereskedelem. Következő állomásunk Wadi Dawka (UNESCO világörökségi helyszín), más néven "tömjénfák oázisa", amelyben a legnagyobb gyűjtemény található a természetben termesztett tömjénfák közül a régióban. Továbbmegyünk az "Ubar elveszett városába" (UNESCO Világörökség), ahol a régészek távérzékelő berendezéssel felfedezték fel a város maradványait 1992-ben. Ubart körülbelül i.e. 2800 óta lakták, és . isz. 300 körül a tömjén fontos kereskedelmi központja volt, mielőtt a várost eltemetnék a dűnék. A helyszínen egy kis múzeum mutatja be a régészeti felfedezéseket. A hegy lábánál elhelyezkedő sivár, száraz sivatag, a Rub al Khali, más néven az üres negyed, egy hatalmas homokos síkság, mely régészeti lelőhelyeiről ismert. Esti órákban egy lélegzetelállító naplementét láthatunk a dűnék felett.

Fél napos sivatagi szafari naplementezéssel

Töltsön egy felejthetetlen délutánt az UNESCO Világörökség részét képező Drawka oázisban és koronázza meg az estét egy naplementézéssel a vöröslő homokdűnék között. A szálloda elől 12.30-kor indulunk a Wadi Dawka oázisba, mely az UNESCO Világörökség része. A Dawka Oázisban található a legtöbb természetben termeszteti tömjénfa a régióban. Továbbmegyünk az "Ubar elveszett városába" (UNESCO Világörökség), Dhofar régió egyik ősi lelőhelyére, ahol a régészek távérzékelő berendezéssel felfedezték a város maradványait 1992-ben. Ubart körülbelül i.e. 2800 óta lakták emberek. I.sz. 300 körül, a tömjén fontos kereskedelmi központja volt, mielőtt a várost eltemették a dűnék. A helyszínen található kis múzeumban megtekinthetik a régészeti felfedezéseket. Különleges látnivaló a hegy lábánál elterülő hatalmas homokos síkság, a Rub al Khali, egy sivár, száraz sivatag, más néven az üres negyed, mely régészeti lelőhelyeiről ismert. Esti órákban egy lélegzetelállító naplementét láthatunk a dűnék felett. Vacsora felár ellenében.

Tudnivalók:

A kirándulások árai tartalmazzák:
  • a buszokon és a terepjárókban a palackozott,
  • víz fogyasztását,
  • a programban szereplő múzeumok,
  • nemzeti parkok belépőjegyeit,
  • az autóbuszos és repülős túrák esetében magyar idegenvezetőt,
  • a terepjárókkal szervezett kirándulások esetén angolul beszélő (driver-guide) gépkocsivezetőt,
  • repülőgépes kirándulás esetén az adókat és illetékeket.
A kirándulások árai nem tartalmazzák:
  • a borravalót (opcionális)
  • étkezéseket (kivéve Maszkat kirándulást, ahol az ár tartalmazza az ebédet)
FONTOS! A sivatagi szafarikat nem ajánljuk: egészségügyi problémákkal rendelkezőknek, terhes kismamáknak, és 6 éven aluli gyermekeknek, mozgáskorlátozottaknak, fogyatékossággal élőknek. A dűnéken történő rodeó-zást mindenki saját felelőségére veheti igénybe! A kirándulások alkalmával a hölgyek számára a fürdőruha vagy a hasonlóan nem megfelelő öltözet nem megengedett. A Mecset látogatásához a hölgyeknek vállat eltakaró kendő, valamint térdet eltakaró öltözet szükséges. Férfiaknak rövidnadrág és atléta nem megengedett! A mecsetek csak cipő nélkül látogathatóak, ezért zokni viselése javasolt. Minden kirándulásra ajánlott a fejet eltakaró sapka vagy kalap, illetve napvédő krém használata. A terepjárókkal történő kirándulások többségénél hosszabb gyaloglás is előfordulhat, így azokra kényelmes sportcipő ajánlott!

Omán fakultatív programok - közvetlen járattal, szintén átszállás nélkül közlekedő partnerünknél

Salalah nyugat túra - Omán fakultatív program

Időtartam: egész napos.
Mi mással is lehetne jobban kezdeni egy kirándulást, mint egy 6 km hosszú, gyönyörű fehér homokos tengerparttal, az Al Mughsail Beach-en. A helyiek kedvelt célpontja, Ain Garziz az egyik leglátogatottabb forrás Salalah-ban, bőséges vízhozamával, hatalmas fügefáival és gyönyörű mészkőalakzataival. Ezután a Zig Zag úton haladunk felfelé, egy kanyargós útszakaszon, amely az ománi sivatagon keresztül visz minket Jemen felé. Az utazást folytatva a Fazayah Beach-re érkezünk, az ország egyik legfestőibb strandjához, amely kristálytiszta vizével és a háttérben lélegzetelállító hegyvidékkel válik igazi felejthetetlen emlékké. Végezetül a túra befejezéseként visszautazás a szállodába. A program során üdítőket, vizet és egy finom ebédet biztosítunk.
Az ár tartalmazza: 4x4-es légkondicionált járművek, közös túra, szállodai transzfer, üdítőitalok, víz, ebéd.
Útvonal: Szálloda - Ain Garziz vízforrás - Al Mughsail Beach - Zigzag út - Frankincense fák - Fazayah strand – szálloda.

Wadi Darbat hegyi túra - Omán fakultatív program

Időtartam: egész napos.
Indulás a szállodából. A kiinduló pontot elérve a gyalogos túra kb. 45 percet vesz igénybe. Végtelen és lélegzetelállító látványban lehet részünk az egész program során, ezért győződjön meg róla, hogy a telefonja vagy a fényképezőgépe készenlétben van, hogy megörökíthesse ennek a csodálatos tájnak minden részletét. A program lezárása nem is lehetne más, mint fürdőzés egy természetes vízforrásnál, ahol frissítőket biztosítunk.
Az ár tartalmazza: szállodai transzfer, 4x4-es légkondicionált jármű, alkoholmentes italok, angolul beszélő sofőr, frissítők.
Útvonal: Szálloda – túra útvonal – természetes vízforrás úszással és frissítőkkel – szálloda.

Salalah kalandtúra - Omán fakultatív program

Időtartam: egész napos.
Ha szenvedélye a kaland és a felfedezés, akkor ez az egész napos program tökéletes választás az Ön számára, hiszen a természet, a kultúra és az izgalom tökéletes egyvelegét kínálja. Első állomásunk a gyönyörű Taqah Természetvédelmi Terület, ahol lenyűgöző kilátással nyitjuk utunkat. Az első állomásunkhoz vezető úton több kihagyhatatlan látnivaló mellett haladunk el. Első állomásunk egy gyönyörű vízesés, ahol úszni is van lehetőségünk. Innen Salalah egyik legfestőibb helyéhez, Wadi Darbathoz indulunk tovább, ahol további két csodálatos vízesés található. Kóstoljon meg egy kávét a Darbat kávézóban, vagy frissítse fel magát egy üdítővel a következő élményekre. Készüljön fel egy adrenalinlöketre, mert az offroad túra a dűnéken garantáltan izgalmas programnak ígérkezik. A túra következő állomásain a kultúra kerül előtérbe: áthaladunk a Sadah kastélyon, Mirbat halászfaluján, és megállunk a Mirbat kastély előtt. A program zárásaként a tengerparton kapcsolódhatunk ki. Az úszástól a quadozáson át a strandröplabdáig, változatos sportolási lehetőségek közül válaszhat. Indulás előtt kóstoljon meg egy finom BBQ-t, snack-eket és üdítőitalokat, miközben a naplementét csodálja.
Az ár tartalmazza: szállodai transzfer, úszás, offroad a dűnéken, üdítőitalok és kávé, quadok, röplabda, grill, harapnivalók és üdítők a strandon.
Útvonal: Szálloda – Taqah Természetvédelmi terület - Vízesés, első fürdési lehetőség (1 óra) - Wadi Darbat - kis vízesések (30 perc) - Darbat Cafe (üdítők és kávé) - Átutazás a Khawi Rezi Természetvédelmi Területen - Napelem park – offroad a dűnéken - Terep dűneverés (15 perc) - Átutazás Sadah kastélyán - Mirbat kastély kívülről - Pass Mirbat halászfalu - Érkezés a strandra (úszás, quad, üdítő, étel, röplabda, kajakozás) Szálloda

Sunset sivatagi túra - Omán fakultatív program

Időtartam: egész napos
Fedezze fel a Föld legnagyobb összefüggő homoksivatagát, az Empty Quarter-t (Üres Negyed). A 650 000 négyzetkilométeren elterülő „Üres Negyed” Szaúd-Arábia, Omán, az Egyesült Arab Emírségek és Jemen egy részét foglalja magában. Útközben megtekinthetik Ubar elveszett városát, amelyet a "sivatag Atlantiszának" is neveznek, és a Wadi Dawkah-t, ahol természetes módon növekvő tömjénfák tarkítják a tájat. Ha a természet, a kultúra és a kaland egyvelegére vágyik, ez a túra tökéletes választás, hiszen izgalmas dűne szafari és egy tevefarm meglátogatása is a program része. A program lezárásaként a naplementében gyönyörködhetünk a dűnék színének és árnyékának játékában, miközben üdítőket és snack-ételeket, valamint kávészünetet biztosítunk.
Az ár tartalmazza: transzfer a szállodától és a szállodához, közös túra, légkondicionált jármű, tevefarm, dűnejárás, víz, snack, kávé.
Útvonal: Szálloda - Wadi Dawkah - Ubar (elveszett város)- - Tevefarm – Dűnejárás - Naplemente vízzel, harapnivalóval és kávészünettel. 

Omán bevásárlótúra - Omán fakultatív program

Időtartam: fél nap.
Indulás a szállodától autóbusszal. A Salalah Gardens Mallhoz-hoz vezető út alatt megcsodálhatja a gyönyörű tájat és a természetet. Salalah első és legnagyobb bevásárlóközpontjában, amelynek épülete a hagyományos ománi építészetből merített ihletet és egy lélegzetelállító tájra néz, mindent megtalál, amire csak vágyik. A vásárlást folytatva megismerheti a helyi kultúrát, hiszen az Al Husn Soukban, más néven a Frankincense Soukban hagyományos ománi ruhákat, tömjént, parfümöket és még sok mást jellegzetes helyi terméket talál. A szállodába történő visszaindulás előtt látogasson el az Aranypiacra, ahol több mint 20 légkondicionált üzlet található, tele izgalmasabbnál izgalmasabb árukkal.
Az ár tartalmazza: transzfer a szállodától és a szállodáig, víz, idegenvezető, privát vezetés.
Útvonal: Szálloda - Salalah Gardens bevásárlóközpont - Al Husn Souk/Frankincense Souk - Aranypiac - Szálloda. 


Az ománi fakultatív programjaink tájékoztató jellegűek, partnerenként eltérhetnek. Az árakról a kinti idegenvezető ad felvilágítást.

FIGYELEM!
  • Ne forduljon hozzánk olyan kéréssel, hogy csak a fakultatív programokon szeretne részt venni, mert ez nem lehetséges.
  • A helyi telepített idegenvezető csak a mi utasainknak nyújtja szolgáltatásait.
  • Információért se forduljon hozzánk, inkább keresse fel segítségért azt az irodát, akinél az utazását befizette.

Amennyiben nálunk fizette be utazását, akkor az alábbiakat kérjük olvassa el:
  • Az ománi fakultatív programokra a kinti telepített idegenvezetőnél lehet jelentkezni.
    • A helyszínen történő befizetése esetén a szervező iroda közvetlenül kínálja értékesítésre a szolgáltatásait.
    • A jelentkező (érdeklődő) tehát közvetlenül tőle vásárol, vele köt szerződést, tőle kapja valamennyi iratot, jegyet. A lemondás, módosítás, reklamáció, azaz minden jogkövetkezmény a helyi iroda feltételei szerint alakul.
    • Utasaink a programokról pontos tájékoztatást a helyszínen kaphatnak.
    • Az utazás során igénybe vehető fakultatív kirándulások elindítása minimális létszámhoz kötött.
    • Amennyiben a jelentkezők létszáma nem éri el ezt a létszámot, kinti partnerirodánk, aki a programokat szervezi az indulás előtt kötbérmentesen lemondhatja az utazást.
    • A kirándulások befizetésekor érdeklődjön azok lemondási feltételeiről. Általában az aznapi lemondás vagy nem megjelenés esetén a programok árát helyi partnerünknek visszatéríteni nem áll módjában.
    • A helyi viszonyok, technikai okok (közlekedés, időjárás, stb.) miatt programok módosításának jogát kinti partnerünk fenntartja, a lebonyolításért is ők felelnek, így panasz esetén, kérjük még hazaindulás előtt keressék fel őket, vagy jelezzék a telepített idegenvezetőnek.
  • Minden ellenszolgáltatás vagy külön díj megfizetése nélkül megadjuk a kinti helyi iroda által alkalmazott idegenvezető elérhetőségét , legkésőbb a megérkezéskor.
  • A fenti árak tájékoztató jellegűek, helyi utazási iroda fenntartja a program- ill. árváltoztatás jogát. Tehát, ha a kinti iroda más áron kínálja a fenti programokat, akkor az Utas nem hivatkozhat arra, hogy ezen az oldalon más áron látta, a Dive Hard Tours a felelősségét ez alól kizárja.
  • A Dive Hard Tours illetve az utazásszervező az utassal nem köt szerződést fenti fakultatív programok egyikére sem, az utas a helyi cégnél tájékozódhat pontosan a programokról, árakról. Az utas és az utazásszervező iroda közötti utazási szerződés hatálya a fakultatív programokra nem terjed ki.

Frissítve: 2023. november 28.
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Részletek.