Srí Lanka nevét az 1972-es köztársaság kikiáltásakor kapta, korábban Ceylonként emlegették. 1983-tól polgárháború zajlott területén, mely 2009-ben fejeződött be a tamil felkelők leverésével. Az oda látogatóknak tehát már semmi miatt nem kell aggódniuk, és élvezhetik a szórakozást, vásárlást, sportolást és wellness programokat. Egyik közkedvelt kikapcsolódási forma az Ayurveda masszázs, mely az egyik legrégebbi gyógymód a világon, a test mellett a lelket és a szellemet is megérinti.
Flórája és faunája lenyűgöző, nyomokban megtartotta érintetlenségét: korábban egészét erdő fedte, melynek ma már csak nagyjából 50%-a ép. Több részét nemzeti parkká nyilvánították, ilyen az esőerdőben lévő Horton Plains, a tavairól nevezetes Wilplattuban, az elefántoknak otthont adó Pinnawela menhely és Yala és így tovább. Állatai között előfordul a vízibivaly, vaddisznó, leopárd, krokodil, elefánt és a madarak rengeteg fajtája. A páratartalom mindenhol és egész évben nagyon magas, éghajlata trópusi. November és március között érdemes ide látogatni, mivel ilyenkor az idő szárazabb, olykor előforduló esőzéssel. Ellenben a tenger vize átlagosan 27 fokos egész évben, ami kellemesnek mondható.
Az éghajlatok számtalan variációjával találkozhatunk Sri Lankán. Könnyű pamutölözéket és vászonnadrágot hordjunk. Körutazás alkalmával vigyenek magukkal melegebb öltözéket, mert a hegyvidékes részen 20C°körüli hőmérséklet várható
Srí Lanka, az India-óceánban elterülő, könnycsepp alakú kis sziget több mint 2500 éves írott történelemével és számos világörökségi helyszínével egyike a Föld legegzotikusabb helyeinek. Egy olyan ország, mely egyaránt nyűgözi le látogatóit természeti szépségeivel és változatos építészeti emlékeivel: az egykori gyarmati időszak európai épületeivel, ősi buddhista műemlékekkel, valamint szingaléz királyi palotákkal. Polonnaruwa ősi romjai, Sigiriya oroszlánsziklája, Nuwara Elija bársonyos teaültetvényei, vagy Pinnawela különleges elefánt-árvaháza mind része a szemet gyönyörködtető és változatos látnivalóknak. Az élmények sokasága után jól esik megpihenni Beruwala pálmafás tengerpartján.
14.2023. December
Santastic Fair Kiállítás és Vásár2023. December 14. 09:002023. December 23. 20:00
Colombo, Sri Lanka (Ázsia)
A Kiállításon különböző termékeket tekinthetünk meg és vásárolhatunk több kategóriában. A szezonális vásár remek ajánlatokkal várja az érdeklődőket. Főbb területek: ruházat, háztartási gépek, lakberendezés, ajándékok, írószerek, játékok, elektronikai termékek, mobiltelefonok és kiegészítői, bútorok, ékszerek.