info@divehardtours.com H-P 10:00-18:00 + 36 1 785 8492

Unitravel utazási iroda

Unitravel utazási iroda

Megalakulásunk története


Az Unitravel Utazásszervező irodát 1990-ben alapította Dr. Urbantsok Gábor, aki felsőfokú tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte. Ezt követően az MTA ösztöndíjasaként, a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésgazdasági Intézetében kandidátusi fokozatot érdemelt ki tudományos-kutató munkájával.

Urbantsok Gábor egyetemi évei valamint aktív sportpályafutása során - az akkori szervezési tapasztalatok, a kezdeti sikerek és fiatalkori utazási élményei hatására – érlelődött meg a gondolat egy főként az aktív utazások kedvelőit megcélzó kis utazási iroda elindítására. A névválasztás is az egyetemi évekre illetve a kezdeti sportrendezvények szervezésére utal.

Ilyen előzmények után tehát sikerült elindulnunk és már 1992-ben megjelentünk első (sí) kiadványunkkal a nagyközönség felé.

Korai fejlődési szakasz (1993 – 2000)

Unitravel az indulást követő első évben jelentős eredményeket ért el a sí utak szervezésében (az általunk szervezett síelők száma rövid időn belül 3000 fölé került) valamint a kulturális körutazások terén. Van jó néhány olyan programunk (főként Franciaország, Olaszország, Benelux államok, Svájc stb. vonatkozásában), amely kis változtatásokkal immár 14-16 éve változatlan sikerrel fut! Az autóbuszos körutazások skáláját már a kezdeti években intenzíven bővítettük.

Unitravel a repülős nyaralóprogramok sorát már ’93-ban beindította Tunézia felé, majd rá két évre kezdtünk el aktívan foglalkozni Málta szigetével, amely népszerű úticél vonatkozásában irodánk immár 18. éve piacvezetőnek mondhatja magát! A korai fejlődési szakaszban beindított további üdülőterületeink: Szicília, Ciprus, Francia Riviéra.

A ’90-es évek végére irodánk éves utaslétszáma már elérte a 10.000 főt. A dinamikus fejlődési ívet az is jól mutatja, hogy a kisméretű Csengery utcai irodából előbb ’96-ban a tágas Eötvös utcai irodába költöztünk, majd 2000 tavaszán beköltöztünk a jelenleg is főirodaként szolgáló, igényesen kialakított, városközponti Bajcsy Zsilinszky úti üzlethelységbe.

Érett piaci szereplővé erősödés időszaka (2001 – 2012)

Az elmúlt évtized egyik legfőbb eredményének nevezhető, hogy az Unitravel a charteres kiutazási piac egyik számottevő résztvevőjévé erősödött. Az említett úticélok megtartása mellett kiemelt úticéljaink közé került Mallorca, Costa Brava és a görög szigetek is!

Mindemellett tovább színesítettük a körutazások palettáját: Európa szinte minden szegletébe Norvégiától Spanyolországig és Skóciától Albániáig kínálunk színvonalas programokat megfizethető áron. Utasaink igényei alapján számos körutazást már repülővel indítunk!

Az elmúlt években 3 további új, népszerű projektet sikerült eredményesen kialakítani:

- A hosszú hétvégék (4-5 nap) Európa látnivalókban bővelkedő nagyvárosaiba szintén hatalmas népszerűségre tettek szert. Immár Európa 10 nevezetes városába szervezünk programokat repülővel és magyar idegenvezetővel közel 100 időpontban.
- Európán túli egzotikus programjaink kiváló lehetőségeket nyújtanak mind a trópusi pihenések (Thaiföld, Bali, Kuba, Zanzibár), mind az egzotikus felfedezőtúrák (Peru, Mexikó, Brazília; India, Vietnam, Mianmar, Malajzia stb.) vonatkozásában! Programjaink a minimálisan szükséges létszám hiányában nem maradnak el.
- Egyéni üdülések tekintetében a fő hangsúlyt Horvátországra helyezzük, ahol széles választékot nyújtunk a legkedvezőbb árakon!

Utazási ajánlatainkat évi 5 külön kiadványban jelenítjük meg: 3 illetve 2 igényes és tartalmas katalógus készül a nyári és a téli utazási időszakra.
Főirodánk mellett üzemel már 2009-től fiókirodánk a Pólus Centerben. Nemrég nyílt meg irodánk Miskolc belvárosában. Mindezek mellett 6 franchise iroda és országszerte több mint 600 aktív közvetítőiroda segíti az Unitravel programok aktív kiajánlását.
Az éves utaslétszámunk időközben 16.000 körülire emelkedett.
Az elmúlt 3 év során Görögország felé irányuló – charteres és buszos – utaztatásunk sokat fejlődött. Immár 4 repülővel elérhető festői szigetet, továbbá körutazásokat is kínálunk a legendák országába.

Törekvésünk és mottónk: minőség – vonzó árakon

Elégedett és visszatérő utasaink egyre bővülő köre azt eredményezte, hogy 2012-re az Unitravel a szervezett utazási csomagok tekintetében Magyarország 8 vezető tour operatora közé tudott kerülni! Köszönjük bizalmukat, melynek fenntartásáért az Unitravel munkatársai töretlen lelkesedéssel fognak ezután is dolgozni!

Alapvető törekvésünk nem sokat változott a 18 év alatt: jó minőségű szolgáltatásokat és színvonalas programokat nyújtani utasainknak - mindezt (a hazai átlag alatti) nagyon vonzó árakon!

Erre azért is szokott esély mutatkozni, mert az Unitravel a szolgáltató partnereivel sokéves kiváló kapcsolatrendszert működtet és a nagytételű lekötések miatt jóval az internetes árszint alatti csoportárakat kapunk. Az sem elhanyagolható tényező továbbá, hogy cégünk igyekszik oly módon költséghatékonyan dolgozni, hogy ez semmiképp sem mehet a minőség rovására!
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Részletek.