A hotel kiemelt figyelmet szentel a teknősök védelmére, a szerencsés utasok, akár azt is megnézhetik, ahogyan a bébi teknősök az első lépéseiket megteszik otthonuk, az óceán felé. A kültéri medencék mellett, a 24 órán á nyitva tartó fitnesz-terem gondoskodik róla, hogy a nyaralás alatt is fittek maradjanak a vendégek. A kicsi vendégeket (3-12 év) a hotel kölyök klubbja szórakoztatja. A felnőttek időtöltéséről felnőtt medence, ping-pong, strandröplabda és nem motorizált vizi sporteszközök gondoskodnak. Golf és horgászat térítés ellenében vehető igénybe. Több étterem és 4 bár kínálata közül válogathatnak a vendégek (minden nap más bár van nyitva).
Elhelyezés
2 ágyas kertre vagy részben óceánra néző néző szobáiban maximum 3 felnőtt elhelyezésére van lehetőség. A
Szobák
Mindegyike rendelkezik erkéllyel vagy terasszal, tévével, légkondicionálóval valamint WIFI elérhetőséggel is. A
Szobák
Ban minibár is megtalálható, melyet hetente több alkalommal töltenek fel vízzel és helyi üdítőitalokkal.
Ellátás
All inclusive. (Reggeli, ebéd és vacsora, napközben snackek. Vacsora több a?la catre étteremben, akár előzetes foglalás nélkül is. Coco Café-gourmet kávézó napközben. Helyi alkoholos és alkohol mentes italok fogyasztása. A Bordeaux étterem térítés ellenében vehető igénybe és kizárólag felnőtt vendégeket fogad.) PANAMA CITY ÉS ÜDÜLÉS PLAYA BONITA-N VAGY PLAYA BLANCA-N 11 NAP/9 ÉJ 1. NAP: BUDAPEST?PANAMA CITY Elutazás Budapestről az Air France/KLM menetrend szerinti járatával a kora reggeli órákban. Érkezés Panama City-be a délutáni órákban, majd transzfer a Hotel Crowne Plaza Panama**** szállodába, ahol az első három éjszakát töltjük.
2. NAP: PANAMA CITY Reggeli után nyakunkba vesszük a várost és megismerjük Panama City modern városrészét, ahol színes felhőkarcolók emelkednek a felhők fölé. A város kontrasztjához szervesen kapcsolódik az óvárosi rész is (Casco Antiguo) a koloniális épületeivel. Programunk során többek között láthatjuk a Kormányzói palotát, a Francia teret, a Függetlenségi teret, majd megismerkedünk a néhai főváros, Panama La Vieja történelmével, amelyet 1519-ben alapítottak. Mindkét városrész, a Casco Antiguo és Panama La Vieja az Unesco Világörökség része. Ellátogatunk 3 kis szigetre (Naos, Flamenco, Perico), amelyet egy sziklákból épített út köt össze a szárazfölddel (Causeway Amador). A Panama-csatorna építése során hullámtörőnek épített út ma elvezet az éttermekkel, szórakozóhelyekkel, luxus yachtkikötőkkel teli tűzdelt kis paradicsomi szigetekre. Az Amador szigetek meglátogatása után átmegyünk az Amerikai Hídon, amely összeköti Észak és Dél-Amerikát. Itt egy fotó erejéig megállunk a kínai emlékműnél, ahonnan rálátunk a Panama-Csatornára és lefotózhatjuk a monumentális hidat. A program végén visszamegyünk a hotelbe és az este további részében egy autentikus folklórprogramon vehetünk részt. Kézzel hímzett, panamai népviseletbe, pollera-ba öltözött hölgyek és félelmetes ördögjelmezbe bújt férfiak táncolnak helyi népzenére, mialatt autentikus panamai fogásokat szolgálnak fel. (A folklórprogram fakultatív, a részvételi díj nem tartalmazza!) A városnézés során a forgalomtól függően a programok felcserélődhetnek.
3. NAP: EMBERA INDIÁN FALU ? CHAGRES NEMZETI PARK Reggeli után az Embera indián törzs életébe nyerhetünk betekintést. A Chagres-folyón eredeti indián kenukba szállunk, és először ellátogatunk egy vízeséshez. A vízállástól függően kisebb-nagyobb kirándulást teszünk csodálatos dzsungeli környezetben, átkelve kisebb patakokon. A vízesésnél meg tudunk fürdeni a krisztálytiszta vízben, ami nagyon jól esik a kirándulás után. Ezután áthajózunk az indián faluhoz. Érintetlen esőerdők közepén laknak még ma is, bemutatják életüket, táncukat. Az asszonyok ebédet főznek (halat zöldséggel), amellyel megkínálnak bennünket is. Lakhelyükön, a nádkunyhóban autentikus indián táncbemutatót tartanak a falu lakói, gyerekekkel együtt. A nap további részében az Embera indián törzs életébe nyerhetünk betekintést. A program végeztével transzfer a szállodába.
4.NAP: PANAMA CSATORNA?GAMBOA ŐSERDŐ TÚRA Reggeli után a világhírű Panama-csatornához utazunk. Programunkat a Miraflores-zsilip látogatóközpontjának megtekintésével kezdjük, ahonnan remek rálátás nyílik az emelkedő, süllyedő óriás méretű óceánjárókra. A Miraflores egyike a három zsilipnek, amely a csatornán található. Itt a hajókat 16,5 méterre emelik fel és engedik le. Sok érdekességet tudhatunk meg erről a mérnöki bravúrral megépített csatornáról. Utunkat folytatva elérkezünk az érintetlen Gamboa esőerdőbe, ahol lehetőségünk lesz megebédelni a Gamboa Rain Forest Resort-ban (fakultatív, helyszínen fizetendő). Egy rövidebb szieszta után hajókázunk a Gatun-tavon, majd a hajóról megtekinthetjük a majmok szigetét, ahol kapucsínó majmokat figyelünk meg. További állatok felbukkanása várható utunk során, krokodilok, lajhárok, teknősbékák és sok-sok madár. Libegőről is szemlélhetjük az őserdőt a vadvilágával, majd egy kilátóról láthatjuk be a környező tájat. A program végeztével transzfer az előre kiválasztott tengerparti szállodába. (A 3. és 4. nap programjai felcserélődhetnek a libegő nyitvatartásától függően).
5-9. NAP: PIHENÉS PLAYA BONITA-N ÉS PLAYA BLANCA-N Szállás az előre kiválasztott hotelben. Pihenés, illetve lehetőség különböző
Fakultatív program
Okon való részvételre.
10. NAP: PANAMA CITY?BUDAPEST Reggeli és a délelőtti órákban pihenés a menetrend függvényében, majd transzfer a Tocumen repülőtérre és hazautazás.
11. NAP: ÉRKEZÉS BUDAPESTRE
Panama, Panama Playa Bonita
Éves átlaghőmérséklet
Időjárás a mai napon és 6 napos előrejelzés
Panama, Panama Playa Bonita
2025.08.18 - 2025.08.24
Hétfő
borús égbolt
10°C
éjszaka: 6°C
nyugat-északnyugati szél 0.5 km/h
páratartalom: 59%
Víz hőmérséklet
28°C
Kedd
hó és eső
5°C
éjszaka: 4°C
nyugat-északnyugati szél 1.1 km/h
páratartalom: 97%
Víz hőmérséklet
28°C
Szerda
enyhe eső
6°C
éjszaka: 2°C
nyugat-északnyugati szél 1.3 km/h
páratartalom: 71%
Víz hőmérséklet
28°C
Csütörtök
havazás
3°C
éjszaka: -2°C
nyugat-északnyugati szél 1.4 km/h
páratartalom: 80%
Víz hőmérséklet
28°C
Péntek
enyhe havazás
1°C
éjszaka: -2°C
nyugati szél 2.1 km/h
páratartalom: 59%
Víz hőmérséklet
28°C
Szombat
hó és eső
4°C
éjszaka: 2°C
nyugati szél 1.9 km/h
páratartalom: 75%
Víz hőmérséklet
28°C
4.01.05.01
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Részletek.