Új izraeli körutazásunk a Szentföld kiemelkedő városainak és tájainak megismerése mellett lehetőséget nyújt Tel Aviv nyüzsgő belvárosának, homokos tengerpartjának és Jaffó hangulatos művésznegyedének felfedezésére is. A három nagy világvallás zarándokhelyéül is szolgáló Jeruzsálemet évről-évre milliók keresik fel, hogy végig mehessenek a Keresztúton, vagy a Siratófal ősi köveinek réseibe elhelyezhessék a kívánságcéduláikat és imádkozhassanak ezen a valóban páratlan helyen. A mindig vibráló, európai hangulatú Tel-Avivban tengerparti sétányok, piacok, Bauhaus épületek, árnyas utcák és Jaffó művésznegyedének girbegurba utcácskái várják a turistát. A Biblia szent helyei: Názáret, az UNESCO Világörökség részét képező Akko, a Genezáreti-tó, a világ legszentebb folyamaként ismert Jordán-folyó valamint a Születés templomát őrző, palesztin fennhatóság alatt álló Betlehem is része a gazdag programú izraeli körutazásnak. Az út a zsidó vallás egyik legvidámabb és leglátványosabb ünnepére, Szukkotra, a sátoros ünnepre esik, így az utazók az ünnepi napokba is bepillantást nyerhetnek a körutazás során.
Izrael, pihenéssel Tel Avivban 1. nap Budapest – Tel Aviv
Elutazás Budapestről Tel Avivba az charter légitársaság repülőjáratával. Érkezés után autóbusszal transzfer Názáret környékére, bejelentkezés a szállodába, majd vacsora és szállás.
Izrael, pihenéssel Tel Avivban 2. nap Yardenit – Kapernaum – Tabgha
Reggeli után látogatás egy, az izraeli társadalomra jellemző önellátó közösségben, kibucban, ahol az ott elők mind egyenlőek. Elutazás a Galileai-tó szent helyeire. Yardenit, a híres keresztelőhely megtekintése után Kapernaumban látogatás Szent Péter házánál és a régi zsinagógánál. Tabghában a kenyér és halszaporítás csodájának helyszíne és a bizánci mozaik megtekintése. Vacsora és szállás Názáret környékén.
Izrael, pihenéssel Tel Avivban 3. nap Názáret – Akko – Haifa
Reggeli után egész napos autóbuszos kirándulás. Názáretben az Angyali Üdvözlet Templom, és Mária kútjának megtekintése. Továbbutazás Akkóba, séta az erődítménnyel védett, UNESCO világörökség részét képező óvárosban, ahol látogatás a piacon és a régi kikötőben. Haifán a Stella Maris Kolostor és a Bahai kert megtekintése kívülről. Vacsora és szállás Názáret környékén.
Izrael, pihenéssel Tel Avivban 4. nap Beit Shean – Jeriko – Kumran – Holt-tenger - Betlehem
Reggeli után elutazás a Jordán völgyön keresztül, Izrael egyik ősi, 6000 éves római kori városába, mely romjai nagy részben épen maradtak. Továbbutazás Jerikóba, a Megkísértés Kolostor megtekintése egy kilátóról, majd Kumranban látogatás a holt-tengeri tekercsek lelőhelyén. Utazás a Holt-tengerhez fürdési lehetőséggel. Fakultatív programlehetőség: Látogatás a Masada-erődben, mely ie. 37-31-ig nyújtott védelmet a behatolókkal szemben. Továbbutazás Betlehembe, ahol vacsora és szállás.
Izrael, pihenéssel Tel Avivban 5. nap Jeruzsálem
Reggeli után egész napos kirándulás Jeruzsálembe, ahol a városnézés során az Olajfák hegye, a Getshemane kert, a Nemzetek Temploma (Agónia) és Szűz Mária sírjának megtekintése. Séta a Via Dolorosán, követve a Keresztút állomásait egészen a Golgota hegyén található Szent Sír Templomáig, majd látogatás a Nyugati Falnál (Siratófalnál). Vacsora és szállás Betlehemben.
Izrael, pihenéssel Tel Avivban 6. nap Betlehem – Jeruzsálem
Látogatás a Születés templomában, Jézus feltételezett születési helyén, majd visszatérés Jeruzsálembe, a városnézés folytatása az új városrészben: kívülről az izraeli parlament, a Knesszet és az országot szimbolizáló Menóra megtekintése után a Legfelsőbb Bíróság épülete látható. Látogatás a Yad Vashem Holokauszt Emlékközpontban múzeum Séta és szabadidő Jeruzsálem óvárosában. Vacsora és szállás Betlehemben.
Izrael, pihenéssel Tel Avivban 7. nap Tel Aviv
Reggeli után kijelentkezés a szállodából, transzfer Tel Avivba. Séta az óvárosi részen, Jaffában: az óratorony, a bolhapiac, régi kikötő, a művész negyed és a világítótorony megtekintése után a szabadprogram a Karmel piacon.
Izrael, pihenéssel Tel Avivban 8. nap Tel Aviv
Reggeli után egész nap pihenés a tengerparton. Vacsora a szállodában.
Izrael, pihenéssel Tel Avivban 9. nap Tel Aviv - Budapest
Reggeli után kijelentkezés a szállodából, transzfer a repülőtérre, majd hazautazás a Budapestre charter repülőjárattal a délutáni órákban.
Minimum létszám: 35 fő
Az ár tartalmazza
utazás charter légitársaság repülőjáratával Budapest – Tel Aviv – Budapest útvonalon
feladható 20 kg-os poggyász, 5 kg kézipoggyász
8 éjszakai szállás háromcsillagos szállodák kétágyas szobáiban
félpanziós ellátás
transzferek, kirándulások és városnézések a program szerint
magyar idegenvezető
Az ár nem tartalmazza
illetékek
kötelező szervízdíj
baleset-, betegség- és poggyászbiztosítás
útlemondási biztosítás
fakultatív program: Masada erőd
Izrael, Izraeli körút utazás
Éves átlaghőmérséklet
3.01.05.01
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Részletek.