Horvátország Selce utazás előfoglalás, first minute akció
Horvátország Selce utazás előfoglalás, first minute utazás.
Az egykori halászfalu történelmét egészen az ókorig vezethetjük vissza. A rómaiak itt hozták létre katonai támaszpontjukat „Ad turres” néven, amely először stratégiai szereppel bírt, majd az idők során Vinodol mezőgazdasági termékeinek raktárává vált, ahol bort és sót tároltak. Egy vámhivatal is működött itt, mert már akkoriban is vámot kellett fizetni. Nagyon jó állapotban maradt az utókorra, a raktárhelyiségek ma is megtekinthetők. A halászfalu, a többi tengerparti településhez hasonlóan, a kezdetektől fogva kihasználta a Kvarner-öbölben rejlő idegenfogalmi lehetőségeket. A 19. század végétől kezdve a jelentéktelennek mondható falucska hirtelen virágzó fürdőhellyé vált, ahol már 1894-ben ünnepélyesen megnyitották az első fürdőhelyet. Selce hamarosan megkapta a tengeri fürdő kinevezést, és 1911-ben megnyitotta első szállodáját, amely a „Rokan” nevet kapta. Azóta Hotel Slavenre keresztelték, és ma is várja vendégeit. Már abban az időben is rendelkezésre álltak jó útikalauzok. Egy korabeli kiadvány 1891-ben, tehát a szálloda megnyitása előtt crikvenicai gyógy- és tengeri fürdőhelyként említi Selcét, egy másik útikönyv Crikvenica közelében lévő szép kirándulóhelynek nevezi.Selce nevezetességek
Selce történelmi óvárosának szívében egy nagyon szép templomot tekinthetünk meg. A késő historizáló stílusban épült Szent Katharina-plébániatemplom jóformán az egyetlen látnivaló a településen. Csinos, hasonló stílusú házak vonják magukra a figyelmet, amelyek közül sok épületen a szecesszió stílusjegyeit ismerhetjük fel. A település gótikus templomát is érdemes megtekintenünk, amely egy dombra épült, de az aljában lévő fogadalmi templomba is érdemes betérnünk. Selce szomszédos települései is ősi erődítmények maradványaival dicsekedhetnek. A Grizanje nevű falutól északra a Badanj-vár romjait tekinthetjük meg. Grizanjében született Julius Clovius, aki az egyik legtehetségesebb középkori miniatúrafestő volt. A szomszédos Drivenikben élők is úgy tartják, hogy itt látta meg a művész a napvilágot. Ez a kérdés a két település közti rivalizálásnak köszönhetően még mindig nem eldöntött. A Juraj Julije Klovic néven született festőművész Olaszországban élt, és ott a híres festő, El Greco mestere volt. Klovic festményei világszerte megtalálhatók jelentős londoni, párizsi múzeumokban és galériákban, valamint a Vatikánban is. A közelben fekvő Bribir tornya arra utal, hogy itt egykor erőd állhatott, amely az itt élőknek a törökök elől nyújtott védelmet.Selce sport és szabadidő
Selcében az úszás mellett szinte minden sportágat űzhetünk. Evezős és motorcsónak, illetve jacht bérlésére is lehetőség nyílik. Saját csónakunkat is kiköthetjük a jachtkikötőben. Az ejtőernyőzés és a bobozás változatosságot visz a fürdőzésbe. Több helyi szálloda rendelkezik saját kikötőhellyel és saját sportlétesítményekkel is. A búvárkodás is rendkívül kedvelt ezen a településen. A szükséges felszerelésekhez könnyedén hozzájuthatunk, és búvártanfolyamokon is részt vehetünk. Vinodol festői szépségű tájait és csodálatos településeit gyalogosan vagy kerékpáron is felfedezhetjük. Selce gyönyörű, dombos vidéke szép és jól kitáblázott kerékpárutakkal büszkélkedhet. Arra is lehetőségünk nyílik, hogy lóháton járjuk be a környéket. A hegymászók az utazási irodáknál érdeklődhetnek a szabadmászás (freeclimbing) itteni lehetőségeiről. A kirándulás kellemes úti célja lehet a három kilométerre lévő Crikvenica, de egy kellemes sétával eljuthatunk a város nevét viselő riviérára is. Az árnyékos tengerparti sétány környéki, 19. századi díszes villák Opatija nyári rezidenciáival is vetekedhetnek. Crikvenicából a tengeren átkelve juthatunk el a Krk-szigetre, ahol megtekinthetjük a csodálatos sziget településeit, vagy akár egy elhagyatott öbölben kényelmes fürdőhelyet találhatunk.Selce strandok
Selcén nagyon szép homokos strandok várják a nyaralókat. A Hotel Varazdin és a Hotel Slaven előtt a mesterségesen létrehozott strandot homokkal töltötték fel, tengervizes medencéivel és kényelmes napteraszaival rendkívül kedvelt a turisták körében. A főszezonban mutatja a strand a legélénkebb arcát. A település közvetlen közelében találhatunk néhány kavicsos öblöt, amelyeket meglátogatva biztosak lehetünk benne, hogy nyugodt fürdőélményben lesz részünk. Itt leginkább sekély strandok várnak bennünket, ahol a kisgyermekek és a kevésbé gyakorlott úszók is jól érezhetik magukat. Az ide látogatók a crikvenicai riviérán felejthetetlen strandélményekkel gazdagodhatnak. A városban egy hosszú és gondozott partszakasz csalogatja a vendégeket, amelyet részben kavics és homok borít. A pálmákkal és fenyőkkel szegélyezett előkelő tengerparti sétány rendkívül hangulatos környezetével nagymértékben hozzájárul a város vonzerejéhez. Itt is lehetőségünk nyílik mindenféle vízi sportág kipróbálására. A motorcsónakos ejtőernyőzés, a vízisí és a strandröplabda is kellemes időtöltést biztosít. Amíg a gyermekek egy festőműhelyben festenek vagy más izgalmas animációs programon vesznek részt, addig a szülők egy kicsit fellélegezhetnek. Selcéből az ellenkező irányba indulva érkezünk meg Novi Vinodolskiba, ahol a sziklás tengerparton jó fürdési lehetőségeket találhatunk.Selce nyaralás
Selce, a crikvenicai Riviérán található egykori halászfalu komoly fürdőhagyományokra tekinthet vissza. Már 1894-ben megnyitották itt az első strandot, amelyet 1911-ben az első szálloda követett. A település egy gyönyörű öbölben fekszik, és tengerparti sétánya, vonzó strandjai, valamint hangulatos kikötői kedvelt üdülőhellyé teszik. Az ide látogatóknak határtalan fürdőélményben lehet részük. A rómaiak által, katonai előőrsként alapított település a 18. századra a közeli Bribir fontos kereskedelmi kikötőjévé fejlődött. A 19. században, az idegenforgalom fejlődésével a település szép lassan elegáns tengeri fürdőhellyé vált. A szép régi templomok és néhány lenyűgöző épület, amelyeket a historizmus művészeti korszaka ihletett, Selcének elegáns külsőt kölcsönöz. A település mindmáig megőrizte vidékies hangulatát falusi házaival és körbefalazott udvaraival együtt. A szép szállodák, amelyek közül az egyik visszafogott sárga színben pompázik, fényükkel beragyogják a selcei strandot, amely esténként csodás látványt nyújt. A Hotel Varazdin és a Hotel Slaven tengervizes medencével „felszerelt” homokos strandja felhőtlen fürdőzésre hív, ugyanitt kényelmes napteraszokon élvezhetjük a napsütést. Az úszás, a pancsolás, a napozás és a vízi sportok minden válfaja izgalmas fürdőélményt garantál, amelyet strandröplabdával és ejtőernyőzéssel tehetünk változatossá. A kis dombokkal tarkított vinodoli táj piciny településeivel hosszú kirándulásokra és kiadós mountain bike-túrákra hív a jól kitáblázott útszakaszokon. A környéken majdnem minden kis falu dicsekedhet ősi várak vagy erődök romjaival, ezeket a kirándulásokat tehát egy vinodoli történelmi utazásnak is betudhatjuk. A közelben lévő Crikvenicát, amely a róla elnevezett riviéra szívében fekszik, az óvárosa miatt is érdemes megtekintenünk.