Az arab mesevilág 24. órája. Mesemondók, kávéházak, kalligráfusok, eltűnőben lévő mesterségek. Ma a város legsűrűbben szőtt, lüktető-élő szövetét, az Iszlám Negyedet ismerjük meg. Nyüzsgés, dinamika és végtelen nyugalmas, békés percek jó ritmusú egymásutánisága, turisták által nem látogatott helyek következnek – és azok, melyeket látogatnak, de titkaikat csak nekünk tárják fel. Miért olyan fontos a szépírás? Hogy tudtak teljes könyveket szóról szóra megjegyezni? Ezekre a kérdésekre is választ kapunk. A Halottak városában kezdjük a napot, mecsetek, iskolák és kézművesek látogatásával folytatjuk, vendégeskedünk egy kivételes életű műgyűjtő otthonában, hogy a napot egy olyan eredeti, szúfi szertartás nézőiként zárjuk, melynek hosszan ható emlékét örökre magunkkal visszük (fakultatív). (Halottak városa, El Azhar Iszlám Kairó: a Khalifa és Muez utca építészeti-kalligrafikus emlékei, Ibn Tulun mecset, Gayer Anderson Múzeum, Ghouri karavánszeráj, szúfi szertartás.)
3. nap
Giza-Memphis-Szakkara Szépség és Igazság: az írástudók homokba temetett titkai. Messziről indulunk, hisz távolra nyúlik Egyiptom írott történelme is. Az Ókor rejtélyei és megfejtésük, titkos tekercsek és varázspapíruszok, a tudás birtokában lévő írnokok világával ismerkedünk. A legrégebbi idők emlékeit a Kairói Múzeum és az első piramismezők, kultikus temetkezési helyek őrzik. Hogyan igazította el a Halottak Könyve a túlvilágra igyekvőket? Mi volt az írnokok szerepe? Miért fontos, Különleges merítkezés a többezer éves emlékezetbe, annak féltve őrzött titkaiba, misztikus helyszíneibe. (Kairói Múzeum, Giza, Memphis és Szakkara.) Fakultatív program: burzsoá lounge a 9 piramis látványával frissítővel és desszerttel.
4. nap
Az igazi KairóKönyvek, art deco, művészvilág. Úgy járjuk be Kairó izgalmas, eredeti negyedeit, hogy közben Nobel-díjas írók törzshelyeit, a legjobb könyvesbolt-kávézókat, az egyiptomi értelmiség kedves helyeit is zsinórra fűzzük. Hajózunk a Níluson, szó esik ikonikus gyarmati épületekről, erős nőkről, francia hagyatékról, és a végén még arab betűket írni és sespest játszani is megtanulunk. (Belváros, art deco, Zamalek, diplomata- és művésznegyedek és kiváló éttermek-teraszok).
UNESCO világörökségi helyszín
A középkori Kairó
Az ár nem tartalmazza
A borravalókatkb. 8 USD / fő / nap a vízum díját(helyszínen fizetendő)25 USD / főaz útlemondási biztosítást (Covid fedezettel): 2,8%
Egyéb költségek
Egyágyas felár 190.000 Ft. BBP utasbiztosítás(EUB Biztosító)- Air & Cruise Top:1.030 Ft/fő/nap- Air & Cruise Extra:1.590 Ft/fő/nap
Az ár tartalmazza
A nemzetközi repülőjegyet, 23 kg feladott poggyásszal, az Egyptair közvetlen járatával; Budapest – Kairó – Budapest útvonalon, turista osztályon (melynek értéke: kb. 150 000 Ft) 4 éjszaka szállást 4*-os, jó minőségű, belvárosi, nemzetközi szállodában, kétágyas szobákban, a félpanziós ellátást(reggeli a szállodában, ebéd vagy vacsora válogatott éttermekben, italok nélkül)a program szerinti transzfereket és kirándulásokat autóbusszal és gyalogosan, a belépőket a program szerint, a speciális vendég és a magyar nyelvű szakértő vezetés költségeit. Budapesttől Budapestig, illetve a helyi egyiptológus idegenvezető költségét, fakultatív programok. Szúfi szertartás. Beavatottaknak szóló, különleges élményt nyújtó, szúfi szertartás zenével, énekkel és tánccal. Mindamellett, hogy mély jelentéssel bír, nagyon élvezetes – de nem éttermi turistaszórakoztatás, hanem spirituális-kulturális élmény .• Minimum 6 fő • Ár: 12 000.- Ft/fő Kávészünet a Giza-platónLehet-e szebb élményt kívánni Kairóban, mint egy burzsoá pihenő frissítő, sűrű mangódzsússzal és tradicionális desszerttel a 9 piramis – köztük a legnagyobbak – látványával, egy kiváltságos lounge-ban? • Minimum 10 fő • Ár: 9900.- Ft/fő A programok ára tartalmazza a transzfert, szükséges belépőket és a program szerinti fogyasztást, illetve a magyar nyelvű idegenvezetést.
Az út idegenvezetője
Az út különleges házigazdája:Szűcs Péter. Regényíró, a Peter’s Planet Travel világutazója - maga is kifinomult és lelkes könyvbarát. Budapesti könyvklubjában a világ változatos és különleges szegleteibe kalauzolja olvasóit, utazási alkalmával pedig az egyéni történeteket keresi. 2021-ben jelent meg első, Dharma című regénye, mely hamar bestsellerré vált. Érzékeny az alkotó energiákra, Kairó mély inspirációt és a szellemi tartalékok felszabadítását jelenti számára.
Az út idegenvezetője
:Méhész Zsuzsanna. Meghatározóan hosszú időt töltött és otthonosan mozog Kairóban, ismeri és keresi az eldugott, izgalmas, sokszor az ottélők számára is újat mondó helyeket. Meg is mutatja ezeket a vendégeinek, érzékenyen válogatva és élménnyé formálva. Hivatásból utazik, kedvtelésből ír, négyéves kora óta olvas és gyűjt könyveket. Egyiptomba vele utazni olyan, mintha egy titkos, különleges világba, második otthonába invitálna. Ismerje meg Kairót!
Egyiptom, Kairó utazás
Éves átlaghőmérséklet
Időjárás a mai napon és 6 napos előrejelzés
Egyiptom, Kairó utazás
2025.05.07 - 2025.05.13
Szerda
erős felhőzet
30°C
éjszaka: 26°C
északkeleti szél 2.5 km/h
páratartalom: 16%
Víz hőmérséklet
24°C
Csütörtök
tiszta égbolt
31°C
éjszaka: 25°C
északkeleti szél 2.8 km/h
páratartalom: 20%
Víz hőmérséklet
24°C
Péntek
kevés felhő
34°C
éjszaka: 28°C
északkeleti szél 2.5 km/h
páratartalom: 18%
Víz hőmérséklet
24°C
Szombat
szórványos felhőzet
35°C
éjszaka: 32°C
északkeleti szél 2.1 km/h
páratartalom: 12%
Víz hőmérséklet
24°C
Vasárnap
tiszta égbolt
39°C
éjszaka: 25°C
északnyugati szél 3.3 km/h
páratartalom: 7%
Víz hőmérséklet
24°C
Hétfő
szórványos felhőzet
28°C
éjszaka: 30°C
északnyugati szél 1.8 km/h
páratartalom: 31%
Víz hőmérséklet
24°C
4.01.05.01
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Részletek.