Az egymillió lakosú Bejrút története szívbemarkoló. Az egykor az ezeregy éjszaka meséibe illő, gazdag, derűs és színes város irigylésre méltó pompáját, lüktető életét megsemmisítette a 15 éves háború, amelyből azóta sem tért teljesen magához. Már a fiatalabb helyiek is csak szüleik elbeszéléseiből ismerik a főváros egykori arcát.
A 70-es években a Közel-Kelet Svájcaként és Párizsaként tekintettek az országra és a városra, mígnem 1975-ben kitört a polgárháború.
Bejrút lakossága a hegyekbe menekült, a város elnéptelenedett, minden elpusztult. Még az országot átszelő vasútvonal is nyomtalanul eltűnt, sínestül, állomásostul, mintha sosem lett volna.
A lakosság csak a 90-es években tért vissza Bejrútba, de a 2000-es évekig az Izraellel való konfliktusok miatt még nem volt nyugalom, csak ekkor indulhatott meg a helyreállítás.
A felújításokat a Solidére nevű cég vállalta, amely felvásárolta a belváros romos ingatlanjait, és szépen, autentikus stílusban újította fel azokat. Ott viszont, ahol a tulajdonosok nem egyeztek bele a felvásárlásba, még ma is romos, golyó lyuggatta falakat látni. Nagy tehát a kontraszt. A város nyugati oldala a muzulmán, a keleti a keresztény.A modern arcú Bejrútban megtalálható minden nagy nemzetközi márka. Kis túlzással több autó van, mint amennyi ember, ezért elég gyakoriak a dugók, mégis taxival és iránytaxival a legpraktikusabb közlekedni. A helyiek szerethető gyengesége, hogy imádnak vásárolni (van is hol, az egykori szuk például ma csillogó-villogó bevásárlóközpont, kifejezetten a tehetősebbeknek), és többet mutatni magukról, mint ami van. Az autó például legyen nagy, új és márkás, nem számít, hogy hitelből vették. Nagyon fontosak a családi kapcsolatok és a közösség ereje, ugyanakkor vallják: jobb egy közeli szomszéd, mint egy távoli rokon.