info@divehardtours.com H-P 10:00-18:00 +36 1 785 8492

Didim városról

Didim városról

Didim rövid története

A város az i.e. XVI. században Kréta, majd Mükéné, később pedig a perzsák és Róma fennhatósága alatt állt. 1086-ban, Bizánc legyőzése után került török kézre. Az ókori Didyma területén épült fel a hellén világ második legismertebb Apollón temploma, mely a Delphoi Apollón templom mellett az ókor legfontosabb jósdájának számított. A várost korábban Hisar-nak, „vár”-nak hívták, majd az 1955-ös földrengést és újjáépítést követően Yenihisarnak, „új vár”-nak nevezték el. Mai nevét 1997-ben kapta. Kedvező elhelyezkedésének köszönhetően a 80-as években a Törökország nagyobb városaiból, Isztambulból, Ankarából érkezők saját használatra nyaralókat kezdtek építeni a területen, majd ezeket szállodákká bővítették, és nem sokkal később megérkeztek az első turisták is. Didim város, utazás

Didim látnivalók

Didim, vagy ókori nevén Didyma, melynek jelentése ikrek, - utalva az iker Apollón és Artemisz görög istenekre - ősi város, gazdag történelemmel. A városka legjelentősebb látnivalója a gigantikus Apollón templom. Itt található Törökország legnagyobb jacht kikötője, a D-Marina mely 1100 jacht számára biztosít helyet. A kikötő területén bankok, úszómedencék, éttermek, szórakozó helyek, sportcentrumok, bevásárló központok és jacht klubok várják a vendégeket. Didimből könnyen elérhető Epheszosz (török neve Efes), mely Róma után a Ión Birodalom második legfontosabb városa volt, és amely napjainkban a kiterjedt régészeti feltárásoknak köszönhetően kedvelt turistalátványossággá vált. Milétosz az i. e. 7. és 6. században Iónia legfontosabb városa volt, napjainkban fő látnivalója a nagyon jó állapotban fennmaradt 15.000 fős ősi színház. Didimtől 32 km-re található a Bafa tó, mely egykor az Égei-tenger része volt, ma Európa egyik legnagyobb madármenedékhelye, 250 madárfajnak ad otthont.

Didim szórakozás

Didim a tradíciót és történelmet kedvelők számára ideális választás, a szinte vele egybeépült Altinkum pedig népszerű nyári üdülőhely, számtalan hotel, villa, étterem és szórakozási lehetőség gondoskodik az itt nyaralók kikapcsolódásáról. Az üdülőhely népszerű az angol és európai utasok körében. Altinkum külterületén található egy Aquapark, mely 2004 óta várja a vízi kalandokra szomjazókat.

Didim strand

A régió két, buja erdőkkel körülölelt, homokos strandja (Altinkum és Abkuk) ideális hely a pihenni, kikapcsolódni vágyók, a vízi sportok szerelmesei, valamint a gyermekes családok számára. Számos kávézó és étterem várja itt a strandolókat. Didim városától délre csupán 2 km-re található Altinkum (magyarul Aranyhomok) hosszú, finomhomokos strandja éttermekkel és bárokkal. Abkuk olíva- és fenyőerdőkkel határolt kisebb strandokból és öblökből áll, festői látványt nyújt a tengerpartról.
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Részletek.