Subscribe RSS

A(z) "last minute" témakör bejegyzései:

Biztonságos Egyiptom? feb 17

Mikor lesz újból biztonságos Egyiptom?

Biztos forrásból kaptuk a hírt, miszerint heteken belül újra utazhatunk Egyiptomba.

Egyiptomi utazás last minute olcsó akciós nyaralás üdülés.

Több európai állam után jövő héten Magyarország is enyhíthet az Egyiptomra vonatkozó utazási figyelmeztetésén.

A Turizmus Online érdeklődésére Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke elmondta: a MUISZ valamint az érintett utazásszervezők folyamatosan egyeztetnek a magyar külügyminisztériummal.

Legutóbb tegnapelőtt találkoztak a felek. A külügy részéről elhangzott: folyamatosan figyelemmel követik az egyiptomi eseményeket csakúgy, mint a többi európai szaktárca helyzettel kapcsolatos döntéseit. Ezek alapján várhatóan jövő hét elején a magyar külügyminisztérium is visszavonhatja az Egyiptom egész területére kiterjedő figyelmeztetését, mely szerint az észak-afrikai ország teljes mértékben a nem javasolt térségek és országok között szerepel.

Mostanra már több európai ország külügyi tárcája enyhített az Egyiptomra vonatkozó utazási figyelmeztetésein. Legutóbb a norvég külügy vonta vissza a Vörös-tenger partját érintő tiltását, míg az ország többi részét illetően arra kéri állampolgárait, hogy csak feltétlenül szükséges esetben utazzon oda.

forrás: turizmosonline.hu

Tunéziai utazás jan 14

Tunéziai utazás helyzetkép

Tunéziai utazás, last minute, akciós utak

Nem érinti a magyar utazókat a tunéziai biztonsági helyzet

Tavaly télen még közlekedett egy charterlánc Magyarországról Tunéziába, ebben a szezonban azonban már 2010 végén leállította járatát mindkét érintett utazásszervező, így nem érint magyar utasokat a tunéziai biztonsági helyzet.

A magyar Külügyminisztérium utazásuk elhalasztására kérte január 12-i közleményében a Tunéziába készülő utasokat. A népszerű charteres úti célnak számító észak-afrikai országba, ahová a Tunisair 4 évvel ezelőtti kivonulása óta csak átszállással vagy charterjárattal lehetett eljutni Magyarországról, az ősszel két társaság, a Best Reisen és a Kartago Tours indított járatokat.

Amint azt Zám Tibortól, a Best Reisen ügyvezetőjétől megtudtuk, a gyenge érdeklődés miatt még tavaly év végén leállították járatukat. Zám szerint elmaradtak azok az utasok, akik korábban az olcsó téli üdüléseket keresték. Emlékeztetett arra, hogy ugyanebben az időszakban tavaly télen a két túraszervező összevonta járatát, ennek ellenére is csak nehézségek árán sikerült a gépet megtölteni.

Ugyanakkor elmondta azt is, hogy február végén tervezik újraindítani a járatot, és reméli, hogy addigra a biztonsági helyzet is rendeződik Tunéziában. Zám Tibor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Külügyminisztérium közleménye még nem jelenti azt, hogy az úti cél „nem biztonságos”, mivel nem került rá a tiltólistára.
Ez fontos szempont, mivel az utazási szerződésről szóló rendelet értelmében csak akkor van joga elállni az utazástól az utasnak, ha az adott úti célt „nem biztonságosnak” minősíti a Külügyminisztérium. A külügy honlapja még frissítés alatt; Tunézia egyelőre nem szerepel a nem javasolt, valamint fokozott biztonsági kockázatot rejtő utazási célországok és térségek listáján.

Hajducsi Tamás, a Kartago Tours marketingigazgatója a Turizmus Online-nak elmondta: tavalyi év végén a nem kielégítő foglalási arányok miatt kellett leállítani tunéziai charterüket; ebben az észak-afrikai országban kialakult belpolitikai helyzet még nem játszott szerepet. A charter újraindítását február 18-ra tervezi az iroda, bízva abban, hogy az érdeklődés újbóli megnövekedésével javul a járat 50-60%-os foglaltsága.

Olvashattuk a Turizmus Online mai hírlevlében.

Tunéziai last minute olcsó, akciós utazás után érdeklődik?

Ezen az oldalunkon a legfrissebb ajánlatinkat találja meg:

Tunéziai utazás last minute olcsó akciós áron

Last minute utak * Újabb kérdések és válaszok jan 14
Néhány éve még sokan azt hitték, hogy Last Minute egy egzotikus szigetcsoport neve. Ma már azért jobb a helyzet, de még most is akadnak olyanok, akik az utazási irodát okolják azért, mert nem ismerik a last minute utak jellegzetességeit. Mi azonban azt szeretnénk, ha nem csak a nyaralás, hanem maga a foglalás is kellemes élmény lenne az összes utasunk számára, így most itt is megválaszoljuk az elmúlt egy évben hozzánk beérkezett gyakori kérdéseket a last minute utazásokról.
 
Last minute utak Last minute utazás
 
Kérdés: "A honplapon láttam egy last minute utazást igen kedvező áron. Két hét múlva is ennyibe fog kerülni?"
Válasz: Ezzel nem érdemes számolni. Lehet, hogy igen, de az is lehet, hogy nem. Sőt, az is lehet, hogy mire foglalna, kedvezőbb lesz az ár, de elfogytak a jegyek. A last minute utazás különlegessége, hogy ha lát egy jó árat, azonnal érdemes foglalni, hiszen sokan észreveszik a kedvező ajánlatot és hamar megtelik a gép.
 
Kérdés: "Kinéztem egy nagyon last minute utazást. A gép holnapután indul. Mennyi ideig tudják foglalni az utat?"
Válasz: Maximum 1-2 órát.
 
Kérdés: "Ha Önöknél, egy utazáskövetítő irodánál fizetek be, akkor az drágább, mint ha magánál az utazásszervezőnél foglalnám az utat?"
Válasz: Nem. Méghozzá azért nem, mert ugyanolyan áron kell adnunk az utat, mint ami az utazásszervezőnél is megtalálható. Nem lehet sem olcsóbban, sem drágábban kínálnunk egy utat sem. Érdemes tudni, hogy ez nem csak a mi irodánk esetében van így, hanem mindegyik utazásközvetítő cégnél, mivel a szerződések egységesek az utazásszervezők és az utazásközvetítők között. 
 
Kérdés: "Megkérdeztem több irodát is, és aki a legjobb árat adja, azzal fogok utazni. Önök mennyit engednek el a last minute utak árából?"
Válasz: Semennyit. Az előző válaszból is adódik, hogy az árainkból nem tudunk engedni. Kizárólag az  olyan előre meghatározott kedvezményeket tudjuk érvényesíteni, mint például a nászutas-kedvezmény – de last minute utak esetében azonban ez sem érvényes, ugyanis a kedvezmények nem összevonhatók. Utasainkat azzal tudjuk biztatni, hogy nagyon sokan alapos összehasonlítás után döntenek mellettünk, hiszen általában egész évben rendkívül kedvező last minute akciókat kínálunk. Úgyhogy hasonlítsák össze bátran az árakat. Mi várjuk Önt szeretettel! :-)
 
Kérdés: "A honlapon látom az utat és az árat - és mégsincs rá hely?"
Válasz: Igen, ez néha megesik, ugyanis a honlapunkon szereplő árakat nem mindig tudjuk azonnal levenni, amikor megtelik egy gép. Ezért is hívjuk fel arra a honlapon, a blogon és a hírleveleinkben is az utasok figyelmét arra, hogy a szabad helyekről telefonon érdeklődjenek. De ez logikus is, ha jobban belegondolunk: nyilván nem csak egy embernek fog feltűnni a rendkívül kedvező last minute ajánlat – és ha többen szinte azonnal foglalnak, akkor nagyon hamar meg tud telni egy gép. Különösen last minute utak esetében, amikor már amúgy is csak néhány szabad hely van általában a repülőn.
 
Kérdés: "Hogyan lehet az, hogy tegnap azt mondták, hogy már nincs abba a szállodába hely, ma pedig ismét van?"
Válasz: Ez a jelenség a foglalási rendszer sajátosságaiból adódik. Az utasok jelentkeznek egy utazásra, de gyakran nem fizetik ki rögtön az utazás díját. Ekkor eltesszük nekik az utat – bízván abban, hogy komolyan gondolták a megrendelést. Megesik, hogy ez mégsem így van, és az opciós határidőn belül nem fizetik ki a részvétei díjat. Így pedig az addig opciósan foglalt hely ismét szabaddá válik."
 
Kérdés: "Úgy érzem, hogy Önök átvágtak engem akkor, amikor a honlapon szereplő last minute útra már nem tudnak nekem helyet biztosítani."
Válasz: A last minute út jellegéből adódóan már csak pár szabad hely áll rendelkezésre akkor, amikor a last minute ár egyáltalán meghirdetésre kerül. Mivel ezek rendkívül kedvező árak, ezért sokszor nagyon hamar el is kapkodják ezt a néhány szabad helyet. Akinek szerencséje van és gyorsan reagál, még jó eséllyel foglalhat - de az is előfordulhat, hogy nem ilyen szerencsés. Ilyenkor becsapva érezheti magát az utas, ám csak arról van szó, hogy mások gyorsabban reagáltak. Hiszen nagyon kevés hely van és nagyon akciós áron – ez pedig sokaknak vonzó párosítás. Ha valaki lemarad egy last minute útról, akkor azt tanácsoljuk, hogy ne búslakodjon, mert egymást érik az last minute utak – csak legközelebb időben kell érdeklődni a szabad helyek után. Sőt, az is simán lehet, hogy mire hozzánk telefonál, már egy másik szállodába van egy még kedvezőbb ajánlat. Tehát érdemes nem feladni. Mert utazni jó :-)

 

Jó szívvel ajánljuk még a másfél évvel ezelőtti last minute bejegyzésünket, amely a last minute utakkal kapcsolatos egyéb gyakori kérdésekkel foglalkozik. Sőt, érdemes elolvasni az 5 tipp last minute utak foglalásához posztunkat is, mert hasznos ötleteket tartalmaz. Ha pedig most foglalna utat, böngésszen last minute ajánlataink között és érdeklődjön nálunk a szabad helyekről!

 

Ezoterikus tunéziai utazás jan 08

Ezoterikus utazás program Tunéziában

A körút 2 napos szaharai túrát és 6 napos szállodai tartózkodást tartalmaz, amelynek során a résztvevők három ezoterikus programban is részt vesznek:

Hold erő rituálé (tisztító rituálé)

A 2 napos szaharai túra alatt, a rituálé során a csoport tagjai megidézik a Nagy Anyaistennőt (Holdanyát), akinek segítségével megtisztulást nyernek az őket zavaró tényezőktől (rossz szokás, betegség, káros szenvedély, stb.)

Naperő feltöltő rituálé

A résztvevők energiával és életerővel telítődnek a szaharai napfelkelte és közös meditáció segítségével. A két rituálén tapasztalatokat szerezhetnek a tradicionális ceremonális mágia technikájából és elindulhatnak egy olyan úton, amely a mágikus felavatáshoz vezethet.

Személyre szabott útmutatás egy látó képességekkel rendelkező elismert szaktekintélytől

A szállodai tartózkodás ideje alatt minden csoporttag 1 óra időtartamú, személyre szóló tanácsadáson vesz részt az ezoterikus vezető szobájában, térítésmentesen. A szakértő a bevezető időszakban Tóth Aranka életviteli tanácsadó és lélekgyógyász lesz, aki cigánykártya, Tarot, illetve komoly mélységű asztrológiai ismeretei segítségével ad a résztvevők jövőjére vonatkozó tanácsokat és javaslatokat jelenlegi életük vizsgálata alapján.

Utazási időpont, részvételi díjak: Ezoterikus utazás
 

Máltai utazás feb 01

Máltai utazáshoz tanácsok

 

Máltai utazás előtt érdemes tájékozódnunk az országról.

Ezen az oldalunkon minden hasznos információt megtalál:
Máltai utazás
 

Bemelegítőnek egy-két hasznos infó a máltai nyaralás előtt:
 

Beutazási feltételek
Magyar állampolgároknak érvényes útlevél vagy új típusú személyi igazolvány szükséges, amely a visszaúttól számítva még 1 hónapig érvényes.

Időeltérés
Málta Magyarországgal megegyező időzónába tartozik, ugyanaz az időszámítás.

Repülési idő
Málta Budapestről kb. 2 óra.

Poggyászsúlyhatár: 20 kg/fő

Hivatalos nyelv
Máltán: máltai és az angol, de sokan olaszul is beszélnek

Hivatalos pénznem Máltán
Euro (váltópénz: 100 cent).
Bankautomaták mindenhol rendelkezésre állnak. Minden ismertebb hitelkártya elfogadott

További máltai utazás információink ezen az oldaunkon találhatók meg:
Máltai utazás

Málta utazás feb 01

Málta utazás – Újdonság, hogy idén már Máltára is szervezünk utakat, hiszen ebben az évben tervezzük, hogy ellátogatunk ebbe az országba is.

Málta utazás akciós

Málta a "Lovagok szigete" a Földközi-tenger egyik csodálatos gyöngyszeme, igazi mediterrán hangulatú szigetcsoport Európa és Afrika között.

Málta 3 nagyobb szigetből álló ország (Málta, Gozo, Comino), amely magán viseli többezer év történelmét és hátrahagyott emlékeit. Az ókori templomromokat, a hangulatos, szűk sikátoros óvárosokat, hatalmas palotákat és katedrálisokat látva megelevenedik előttünk a régmúlt.

Málta csodálatos földrajzi adottságainak köszönhetően igen kedvelt turistacélpont. A kristálytiszta tenger, a hangulatos sziklás és homokos partok, és öblök szépsége rabul ejtik az odautazókat. Málta egyaránt kikapcsolódást nyújt azoknak, akik szeretik a mediterrán térség történelmi emlékeit felfedezheti és azoknak is, akik aktív nyaralásra, búvárkodásra, vitorlázásra, szórakozásra vágynak.

Látogassák meg ezt a gyönyörű, 7000 éves történelemmel rendelkező máltai szigetcsoportot, ahol minden megtalálható, ami a felejthetetlen üdüléshez hozzátartozik.

Zöld-foki-szigetek utazás, búvárkodás jan 01

Zöld-foki-szigetek utazás

Tehát, ma éjjel indulunk a Zöld-foki-szigetekre.

Ön is szeretne a Zöldfoki-szigetekre utazni?

Nézze meg az aktuális last minute akciós ajánlatokat: Zöld-foki-szigetek utazás

Zöldfoki szigetekere ma éjjel indul az utazás

Már éjjel 1-kor elindulok itthonról, hogy kiérjek időben Ferihegy 2/B-re.  Az autót leteszem a Fedet Parkolóba. Onnan a parkolósok visznek egy kisbusszal a reptérre. Ez benne van a szolgáltatás díjában, mármint a parkolás díjában.
A találkozó 02:20-kor lesz. Ekkor kapja meg mindenki a repülőjegyet és a szálloda vouchert. A repülőgép 04:20-kor száll fel, majd kb. egy órás repülés után leszállunk Prágában. Állítólag mindenkinek el kell hagynia a repülőt és bemegyünk a tranzitba.

A prágái utasokkal együtt szállunk fel a gépre és jöhet a nagy utazás. Ha minden jól megy, akkor a gép kibirja üzemanyaggal Sal-szigetéig, ha nem akkor le kell szállnunk tankolni Gran Canarian. Majd meglátjuk.

Magyar idő szerint 2 -án 13:20-ra érünk a Zöld-foki-szigetekre. Jó hosszú utazás lesz, főként , mert éjjel egy repülőn nem igazán lehet kényelmesen aludni. Van akinek ez nem jelent problémát, de nekem igen (majd 2 méter mags vagyok)

A Zöld-foki-szigeteken vagyis a reptéren fogjuk megvenni a vízumot, ami jelenleg 25 Euro.

A reptérről visznek minket a szállodánkba és mássnap kezdődik a munka.
Zöld-foki-szigetek utazás búvárkodás búvár

Mit csomagoltam?

A szokásos nyári cuccukat, meg tisztálkodószereket.
Nem USD-t viszek magammal, mert az rosszul váltják, hanem Eurót.
Az alap gyógyszereket bepakoltam, de mindenkinek azt javaslom, hogy Aspirint ne vigyen magával, mert ott létezik egy bizonyos vírusos megbetegés, aminek a lázának a csillapítására kifejezetten nem javasolt az Aspirin. Ez a betegség a Dengue-láz
Búvárkodáshoz a felszerelést most nem cipelem, majd ott bérlek. Abúvár kompjuterem viszon viszem, mert az nem nehéz. Nem lehet annyi mindent vinni egy utazásra nem igaz?
Azt mondják, pontosabban azt írják a neten, hogy csodálatos és egyedi búvár merülőhelyek vannak a Zöld-foki-szigeteken és az egyik legszebb pont Sal-szigetén található, ahová most én is megyek. Egy búvárkodás nélküli utazást nem is tudok elkpézelni.

Minden jót, majd jelentkezem:-)

Zöldfoki-szigetek-utazás dec 27

Zöld-foki-szigetek utazás

Zöld-foki-szigetek utazás

A legolcsóbb Zöld-foki utazási ajánatokat ezen az oldalon tudja megtekinteni:
http://www.divehardtours.com/Zoldfoki-szigetek/

Egy kis ítelítő a Zöld-foki-szigetek utazás, nyaralás last minute ajánlatokból az utolsó 2 szabad helyre:

Indulás 2010 január 2-án 7 éjszaka

Zöld-foki-szigetek, Oa Belorizonte Bungalow: 113.900
+ félpanzós felár: 28.900
+ Reptéri illeték:44.900
+ 1 % sztornó biztosítás

Zöld-foki-szigetek, Da Luz  2* : 117.900
+ félpanzós felár: 21.900
+ Reptéri illeték:44.900
+ 1 % sztornó biztosítás

Zöld-foki-szigetek, Djadsal Holiday Club 4*: 117.900
+ all inclusive felár: 28.900
+ Reptéri illeték:44.900
+ 1 % sztornó biztosítás

Zöld-foki-szigeteki utazás Central 3*: 150.900
+ Reptéri illeték:44.900
+ 1 % sztornó biztosítás

Zöld-foki-szigetek Novorizonte Bungalows 4 * All inclusive: 157.900
+ Reptéri illeték:44.900
+ 1 % sztornó biztosítás

A Vízum 25 Euro, amit a repülőtéren kell majd fizetni!

Más időpomtban utazna a Zöld-foki-szigetekre? Kattintson ide: Zöld-foki-szigetek utazás

Zöld-foki-szigetek utazás dec 27

Zöld-foki-szigetek utazás

Zöld-foki-szigetekre a legolcsóbb last minute utazásokat itt találja meg:

Zöld-foki-szigetek utazás

A Zöld-foki-szigetekről hála Istennek már két hónapja nem kapunk aggasztó híreket.

Mindenkit megriasztott annak idején egy ismeretlen eredetű járvány felbukkanása a Zöld-foki-szigeteken, de közben kiderült, hogy a Dengue lázról volt szó.

Nézzük sorjában a híreket, történéseket a Zöld-foki-szigetek utazással kapcsolatosan

2009. október 28-án a Zöld-foki Köztársaság Egészségügyi Minisztériuma bejelentette, hogy egy ismeretlen eredetű vírusos járvány több mint 3300 megbetegedést okozott az országban. Az illetékesek az Egészségügyi Világszervezet szakembereivel együttműködve azóta megerősítették, hogy dengue-lázról van szó, amely már halálos áldozatokat is követelt.
2009. november 11-én a A Külügyminisztérium honlapjára kikerült a felhívás miszerint óvatosságra inti Zöld-foki-szigetekre készülő utasokat.

A Külügyminisztérium a Zöld-foki-szigetekre történő utazást megelőzően javasolta felkeresni az
Országos Epidemiológiai Központot
1097 Budapest,
Gyáli út 2-6.
tel: 476-1100
fax: 476-1223
honlap: http://www.oek.hu
ahol az aktuális közegészségügyi helyzettel, a szükséges védőoltásokkal valamint az egyéb trópusi egészségügyi kérdésekkel kapcsolatban naprakész tájékoztatást adnak.

Országos Epidemiológiai Központ ezt írja erről a betegségről:

Dengue láz (csonttöréses láz)

Előfordulás:

Közép-Amerika: Belize, Costa Rica, El Salvador, Guatemala, Honduras, Mexikó, Nicaragua, Panama, Kuba, Barbados, Dominika, Jamaika
Dél-Amerika: Bolívia, Brazília, Columbia, Equador, Francia Guyana, Guyana, Peru, Suriname, Venezuela,
Ázsia: Kambodzsa, Indonézia, Laosz, Malaysia, Myanmar, Fülöpszigetek, Singapur, Thaiföld, Vietnam, Taiwan
Indiai szubkontines: Banglades, India, Pakisztán, Sri Lanka
Csendes Óceánia: Guam, Cook szigetek, Fiji, Új Kaledonia, Kiribati
Afrika: Kelet-Nyugat Afrika országai

Zöld-foki-sziget utazás, A betegség elterjedése a világon. a piros szín a legveszélyeztetebb területet jelöli

Jelenleg a legnagyobb járványügyi problémát Közép – Amerika és Délkelet Ázsia országai jelentik.
 

Kórokozója:
Ez a szúnyog terjeszti a lázat. Halál rá!Vírus, melyet emberről emberre szúnyog – Aedes félék visz át csípésével.
Ezek a szúnyogok a malária terjesztőjével ellentétben – főleg napközben csípnek. Városokban élnek, házkörüli kisebb vizekben, esővizes pocsolyában szaporodnak és szívesen pihennek a hűvös lakásban.

A betegség:
Hirtelen magas lázzal, izületi és izom és csontfájdalommal, hányással kezdődik, esetleg halvány kiütéssel jár. Mérsékelt vérzékenység (orr-, ínyvérzés) kísérheti a betegséget, mely 3 -10 napig tart. A lábadozás lassú, hetekig tarthat, fáradékonysággal, izomgyengeséggel jár. Ismételt fertőzés esetén, súlyos vérzéses formában lép fel.

Kezelés:
Lázcsillapítás, ágynyugalom szükséges. Aspirin (szalicilát) adása kerülendő. El kell különíteni a maláriától, ami azonnal gyógyszeres kezelést igényel.

Megelőzés:
Védőoltás nincs. A szúnyog csípésétől kell óvakodni: A bőrt szúnyogriasztóval kell befújni. A zárt helyiséget rovarriasztóval, az alvóhelyet impregnált szúnyoghálóval kell védeni.

Mielőtt a Zöld-foki-szigetekre utazik látogasson el erre az olalunkra is: Haszos információk a Zöld-foki-szigetekről

Összességében azt javasoljuk, hogy egy Zöld-foki-szigetekre történő utazás megkezdése előtt érdeklődjön az aktuális helyzteről a Külügyminisztériumnál.
Utazási ügyekben felvilágosítást a Konzuli Szolgálat ad. 458 2023 vagy 458 1000

Mindenképpen javasoljuk, hogyha a Zöld-foki-szigetekre  utazik, akkor kössön Betegség- Balaeset és Poggyászbiztosítást! Ezen az oldunkon meg tudja kötni a biztosítást: Utasbiztosítás