Jordánia utazás - Egy hely, ahol a turistát magával ragadja a tenger csodás élővilága, a helyiek vendégszeretete, a város különleges hangulata és a környéken lévő történelmi, kulturális és természeti szépségek. És ez még nem minden, hiszen a városból viszonylag könnyen kiruccanhatunk Izraelbe vagy akár Egyiptomba is.

Aqaba városáról
Aqaba, ahol már Kr. e. 4 000-ben is laktak, ma Jordánia egyetlen tengerparti üdülőparadicsoma, ugyanis Jordániának Aqaba az egyetlen tengerparti városa és egyetlen kikötője. Kitüntetett szerepének köszönhetően Aqaba mindig is fontos kereskedelmi központ volt, amely Ázsiát, Afrikát és Európát kötötte össze. Ezt a fontos kereskedelmi szerepet jelzi a tény, hogy bár mindössze 25 kilométeres az aqabai partszakasz, mégis e városról nevezték el az egész vörös-tengeri öblöt, amely Egyiptom, Izrael és Szaúd-Arábia partjainál is húzódik.
A kikötő ma is fontos szerepet tölt be Aqaba életében, azonban már legalább ilyen jelentős a turizmus is: csodálatos szállodák épültek az elmúlt évtizedek során végig a tengerparton, és egymást érik a bárok, éttermek, szórakozóhelyek, valamint a különböző vízi sportokat kínáló centrumok.
A gazdag történelmi múlt örökségei ma számos látnivalót kínálnak: romatikus sétát tehetünk az ókori városfalak mentén és megtekinthetjük az erődöt is.
- Dive Hard Tours utazási tipp: A Vörös-tenger naplementéje egy kellemes esti sétára csábítja az itt pihenőket. Ha a Huszein-király út pálmafái között lemegyünk a partra, nem túl messze, az öböl másik felében egy másik város fényeit pillanthatjuk meg. A túlparton Izraelt láthatjuk, Eilatot, a híres üdülőparadicsomot. Ha pedig a kereskedelmi kikötőnél tekintünk át a túlpartra, Egyiptom fényeit láthatjuk.
Aqaba tengerpartja
Aqabe tehát a Vörös-tenger partján terül el, amely nevét a parti sivatag vöröses-barnás színéről kapta. A homokos-korallos tenger hőmérséklete szinte az egész év folyamán kellemes, a nyári hónapokban a 26 fokot is meghaladhatja. Biztosan nem maradunk étlen-szomjan akkor sem, ha a strandon töltjük az egész napot, hiszen számos büfé, bár és étterem helyezkedik el végig a parton. Fontos tudnivaló, hogy csak a kijelölt partszakaszokon lehet strandolni, hiszen ahogy már említettük is, Aqaba fontos kikötő is egyben, és a hajókat jobb elkerülni. A kijelölt strandokon azonban biztonságban fürdőzhetünk és búvárkodhatunk.
A Vörös-tenger méltán híres a csodás élővilágáról: a színes halakról és a változatos korallokról. Így nemcsak a fürdőzőknek, de azoknak is ideális, akiket magával ragadott a Némó nyomában, és azóta szeretnének megismerkedni a tenger világával – még ha csak a felszínen úszkálva, egy maszkkal és pipával. A tapasztalt búvároknak is érdemes kipróbálniuk a merülést Aqaba partjainál: ha nem akarunk a felszereléssel bajlódni a repülőn, nyugodtan hagyjuk otthon, mert ahogy a világ többi pontján, itt is bérelhetünk teljes felszerelést a merüléshez helyben a búvárbázisokon.
Még jobban meg szeretnénk ismerni a víz alatti élővilágo? Látogassunk el az Aquariumba! Az aqabai tengerpart déli részén 100 méterre a kereskedelmi kikötőtől található a Tengeri Tudományok Központja, amely a Vörös-tenger élővilágát mutatja be. Azért is lesz nagy élményt az itt tett látogatás, mert a Vörös-tenger természeti szépsége és gazdagsága egyedülálló: 110 puha- és 120 keménykorall, valamint mintegy 1000 különböző halfajta él itt.
- Dive Hard Tours utazási tipp: Vegyük figyelembe a szálloda kiválasztásánál, hogy milyen a tengerpartja! Azt tervezzük, hogy úszunk és napozunk egész nap? Netán kisgyerekünk van? Akkor válasszuk a homokos partot, aki lassan mélyül és ahol még jobban felmelegszik a víz. Színes halakat néznénk búvármaszkon keresztül? Akkor menjünk inkább olyan szállodába, amelynek gyorsn mélyülő, korallok a tengerpartja.
Aqaba szállodái
Aqabában több szálloda közül választhatunk igényünknek és pénztárcánknak megfelelően az egyszerűbb, három csillagos szállodáktól kezdve a luxusszínvonalú hotelekig. Mindegyik szállodában bőséges büféreggeli szerepel az alapárban, de ha szeretnénk, felár ellenében félpanziós ellátást is rendelhetünk. A hotelekben széleskörű a szolgáltatások kínálata, így lehetőség van sportolásra, szórakozásra és relaxálásra is. A vízi sportok szerelmesei is megtalálják itt a számításaikat.
- Dive Hard Tours utazási tipp: Ha úgy tervezzük, hogy rengeteg programunk lesz napközben, akkor ne költsünk feleslegesen drága szállodára, mert nem töltünk majd sok időt a hotelben. Amennyiben azonban pihenni szeretnénk, válasszunk a 4-5 csillagos hotelek között, hiszen így ki tudjuk használni az extra szolgáltatásokat és hosszan élvezhetjük az exkluzív környezetet, amit meg is érdemlünk az egész évi hajtás után.
KINEK AJÁNLJUK AQABA VÁROSÁT?
- Azoknak, akik az elmúlt évek nagy hulláma során meg nem fedezték fel Jordániát.
- Azoknak, akik ezekben az években 2-3 csillagos szállodákat próbáltak ki, hiszen a luxusszállodák az aqabai nyaralás egy egészen új dimenzióját nyitják meg.
- Kezdő búvároknak és azoknak, akik még nem nyaraltak soha a Vörös-tengernél, hiszen bár a merülőhelyek nem olyan izgalmasak, mint Egyiptomban, mégis összehasonlíthatatlanul színesebb az élővilág, mint például itthon a Balatonban vagy Horvátország vizeiben.
- Romatikára vágyóknak, hiszen a Vörös-tenger és a történelmi környezet éppen ideálisak egy nyaraláshoz kettesben.
- Történelmi látnivalók szerelmeseinek, hiszen Aqaba önmagában is izgalmas, azonban innen könnyedén eljuthatunk Petrába, Izraelbe és Egyiptomba is fakultatív programok keretében.
Kíváncsi last minute ajánlatainkra? Böngéssze át akciós aqabai utazás kínálatunkat!

.jpg)
Az akciós árak szabad helyek erejéig érvényesek!
3. nap Kora reggel indulás Izraelbe (a határokon gyalog megyünk át, majd minden oldalon busz vár ránk), utánna Jordániába, az egyiptomi határt Taba-Eilat-nál lépjük át.
5. nap A hajnali órákban a Jordánia – Izrael határ átkelése után megérkezés Jeruzsálembe, amely három nagy világvallás szent városa. A történelmi városrész mindösze kb. 1 km2 -en terül el, de ezzel ellentétben a történelmi, kultúrális és vallási jelentősége felbecsülhetetlen. A városban az arany kupolájú Sziklamecset dominál a VII. századból. Meglátogatjuk a zsidók szent helyét a Siratófalat. A Jeruzsálemi városnézés közben, megálló az Olajfák hegyén, ahonnan remek kilátás nyílik a városra. Ezután Jeruzsálem történelmi központjába vezet az út, ahol végigsétálhatunk azon az úton, amelyen Jézus vitte a keresztjét a Golgota felé (Via Dolorosa). Az utolsó stáció a Szent Sír templomának látogatása, amely azon a helyen fekszik ahol Jézust keresztre feszítették, felkenték és ezt követően sírjába helyezték. Ezek után a Sion-hegyre látogatunk, ahol Jézus és tanítványai megtartották az utolsó vacsorát, valamint itt találhatjuk az első zsidó király Dávid sírját is, továbbá a Mária Elszenderülésének Templomát.
Ezután indulás a Holt-tenger mentén lévő Masadába, mely város egy 390 m magas hegyen fekszik. Heródes itt építette fel az erődjét, ahova a római fennhatóság elöl több ezer zsidó menekült. 73-ban, mikor a római hadsereg megtámadta az erődöt, a zsidók úgy döntöttek, hogy inkább meghalnak, mintsem római rabszolgák legyenek, ezért tömeges öngyilkosságot követtek el. Masada a zsidók büszkeségének és merészségének a jelképe, de van egy mondás miszerint: Soha többé Masada!
