Subscribe RSS

Az összes bejegyzés ebből az évből: 2010

Egyiptomi utazás * Kairó – Dahab autóval 2. jan 07

A decemberi egyiptomi utazás tehát kalandosan indult: átvettük a bérelt autót, keringtünk Kairóban 2 és fél órát, és ekkor úgy határoztunk, hogy elindulunk mégis aznap éjjel Dahabba. Ekkor már éjjel fél 1 volt.

Vettünk egy Egyiptom térképet, de nem autós térkép volt, inkább csak egy olyan, amin látni lehetett Egyiptom nagyságát és kiterjedését. Hallottuk előtte, hogy van egy alagút Szueznél, de ezt a térkép nem jelölte, így gondoltuk, hogy felmegyünk Iszmailíjjához, ahol elvileg be volt rajzolva egy komp. Ez Kairó belvárosából praktikusan azt jelentette, hogy nem a "Suez" táblákat, hanem az "Ismailiya" táblákat követtük. Az út meglepően jó minőségű volt, sehol egy szál checkpoint: kiderült, hogy ezek csak a Sínai-félszigeten vannak. Egyedül néhány fekvőrendőr zavart be, ugyanis ezeket se felfestéssel, se táblával nem jelölik az esetek többségében. De egyben maradt az autó, pedig átmentünk vagy 4-5 fekvőrendőrön 140 km/óra sebességgel. És így mintegy 1 óra múlva elértünk Iszmailíjját. Csakhogy. Ott nem volt egy szál komp se. Mentünk némileg északra, ahol találtunk egy csapat srácot, olyan fél 3 körül, akik mondták, hogy igen, itt a komp, ők is arra várnak. Ha van kedvünk, csatlakozzunk, reggel 6-kor indul az első. De van még inkább északon egy híd, mehetünk arra is. Mi inkább ezt választottuk, és jónéhány perc reménytelennek tűnő keringés után megtaláltuk az útirányt, és mentünk rendületlenül északnak. Port Said már csak körülbelül 50 km-re volt, amikor megláttunk a távolban egyenes lámpák sorát, és elkezdtünk reménykedni, hogy ez lesz a híd. És valóban az volt! A Földközi-tenger partjától alig néhány tíz km-re megtaláltuk a Mubarak Peace Bridge-et, ami akkor valódi megváltásnak tűnt így az éjszaka közepén. A híd éjjel is gyönyörű, van benne egy meredek ív. Nem utolsósorban pedig át lehet rajta jutni a Sínai-félszigetre! :-) 

Egyiptomi utazás Kairó Dahab autóval térkép

Az útvonal

Innen már sima dolgunk volt, csak egyenesen kellett dél felé menni az igen hosszú úton. Ezt már előre kiválasztottuk: előbb lemegyünk Sharm el-Sheikhbe, és onnan fel Dahabba, mert ez tűnt a könnyebbik és rövidebb útnak. Ahogy így mentünk lefelé, volt egy-két checkpoint, de nem minden kilométernél, tehát elviselhető volt. Mindenki végtelenül kedves volt, senki nem szívózott. A legtöbbször meg se nézték még az útlevelünket se. Mi viszont szorgosan tankoltunk minden benzinkútnál, mert sosem tudtuk, mikor jön a következő, de azért egy 50-100 km-ként azért mindig volt egy – ami nyitva is volt egész éjjel, pedig nem úgy tűnt elsőre, hiszen teljesen kihalt volt. De ahogy bekanyarodtunk, egyből termett ott valaki, aki megtankolta a kocsinkat, és mehettünk is tovább. Ja igen, a benzin ára! Most felmentek az árak az utóbbi időben, így 1 liter 1,75 egyiptomi fontba, tehát nagyjából 60 Ft-ba kerül. Igen, nem elírás. Kb. 60 Ft. Shop a legtöbb benzinkúton nincs éjszaka nyitva, nappal általában a legminimálisabbakat meg lehet venni minden benzinkútnál: innivalót és rágcsálnivalókat.

Az út tehát hosszú volt a hídtól Sharm el-Sheikhig, és az első harmadánál jött is a meglepetés: bizony, van "tunnel" Szueznél, tehát nem kellett volna mintegy 250 km-t kerülnünk – de sebaj, ez akkor éjjel már nem érdekelt minket. Egyszerűen csak eldöntöttük, hogy oké, erre jövünk visszafelé. Ekkor már igencsak pirkadt, amikor többször úgy éreztük, hogy nem bírjuk tovább: pillanatokra elaludtunk, és időnként álmodtunk is. Én sétáló embereket, a pasim, aki vezetett, pedig biciklistákat. Végül reggel 6 körül döntöttünk úgy, hogy akár szálláson, akár csak félreállva az autóban, de aludnunk kell egy kicsit. Szállást nem találtunk, ezért El Tur felett olyan 40 km-rel egy kisebb település határában leparkoltunk, hátradöntöttük az üléseket, és aludtunk egy órát. Végül aztán nagyon kényelmetlen volt az egész, és már nagyon sütött a nap is, így összeszedtük magunkat, és továbbindultunk. El Turban még kicsit kavarogtunk az utcákon, de aztán elértünk Sharm el-Sheikhbe, ahol szerettünk volna egyet vízipipázni, de mivel a belvárostól csak 1 km-re lehet legközelebb parkolni, ezért úgy döntöttünk, hogy oké, akkor már érkezzünk meg végre Dahabba, ott majd vízipipázunk.

Egyiptomi utazás megérkezés Sharm el-Sheikh kikötőjéhez

Ez már a reggel: megérkezés Sharm el-Sheikhbe. Vízipipázni nem tudtunk, de legalább Dahab közel volt már.

A dahabi utat nem lehet eltéveszteni Sharm el-Sheikhből, pláne, hogy már több hónapot töltöttünk Dahabban kisebb-nagyobb etapokban. Dahab mindössze 80 km-re volt már. Ami változás, hogy sokkal több lett a közlekedési tábla, de ezen kívül már tényleg csak oda akartunk érni. Ez reggel 9-kor sikerült is, és egyből megtaláltuk a szállásunkat, a Dahab Plazát. A leparkolás-becsekkolás-csomagjaink felvitetése után bedőltünk az ágyba, és aludtunk is a délután közepéig.

Hamarosan innen folytatjuk. Addig is böngéssze át akciós egyiptomi utazás ajánlatainkat!

Egyiptomi utazás * Kairó – Dahab autóval 1. jan 06

Ahogy Egyiptomi utazás című, tegnapi bejegyzésünkben ígértük, ma elkezdjük a két hétig tartó, Kairó – Dahab – Kairó utunk leírását. Először is, az EgyptAir járatával utaztunk: a nagyon kultúrált, menetrendszerinti gép 15:45-kor indult a Ferihegy 2-ről. A jegyet utazási irodánkon keresztül lehet foglalni, és ha szerencsések vagyunk, igen olcsón megúszhatjuk, illetékekkel együtt. Mi nagyon kényelmesen értünk ki a reptérre, de kiderült, hogy még éppen időben: 15:00-ig lehetett becsekkolni. Mi voltunk az utolsók, de minden simán ment. Pláne azzal a tudattal, hogy előző nap esett le itthon az első nagyobb hó, és mi az igazi télből mehetünk a nyárba, Egyiptomba.

Egyiptomi utazás - EgyptAir

Becsekkolás után átvizsgáltak minket és a csomagjainkat. Valahogy sosem lehet megszokni, hogy még a csizmát is le kell venni ahhoz, hogy az embert végül felengedjék a repülőgépre. Ezen a kellemetlenségen túljutva egyből vettünk egy kis olvasnivalót: volt is rá időnk, a gép késett egy 20 percet, de legalább kifújtuk magunkat. A repülőn a személyzet barátságos volt, hideg ételt és szokásos italkínálatot szervíroztak a 3 órás út közben. Ez az idő szinte elrepült, bár filmet nem vetítettek. A megszokott charterjáratokhoz képest szokatlan volt, hogy nem láthattuk a kijelzőn a hátralévő menetidőt, a magasságot és hasonló adatokat, de ehelyett a tájban gyönyörködtünk.

Már sötét volt, amikor helyi idő szerint, tehát +1 órával számolva, 20:10-kor landolt a gépünk Kairó repterén, a Cairo International Airporton (CAI). Nem mondhatom, hogy csak úgy megcsapott minket a forróság, hiszen decemberről beszélünk, de mindenesetre még este is érezhető volt a meleg a budapesti mínuszokhoz képest. A csomagjaink rendben megérkeztek, utána kiváltottuk a vízumot fejenként 15 dollárért, kitöltöttük a belépős papírt, amit lepecsételtek, majd egyből ellenőriztek is.

Ezután a szokásos kötelező kör után indultunk el megkeresni az autós cég pultját, amit nagyon gyorsan meg is találtunk, pedig azért elég nagy a kairói reptér. Tudtak a foglalásról, és mintegy fél óra után át is vehettük a bérelt kocsinkat: egy egész jó állapotban lévő Subarut, teli tankkal. A kölcsönszerződésen fel volt tüntetve, hogy az autó hol volt előtte megsérülve – és már előre lelőjük a poént: mi nagyon büszkék vagyunk rá, hogy egy további karcolást sem ejtettünk a kocsin, ami nagyon nagy teljesítmény az egyiptomi vezetési stílust tekintve. Fontos infó, hogy a kölcsönzési díjon túl a cég zárol egy bizonyos összeget addig, amíg visszavisszük az autót – így azzal a pénzzel nem tudunk gazdálkodni a nyaralás ideje alatt. Nekünk ez most 350 dollár volt. De ettől ne ijedjünk meg, mert tényleg feloldják utána a pénzt, csak biztosítékként kell nekik: ha például több km-t megyünk a megengedettnél vagy kárt okozunk az autóban.

A papírok intézése közben vettünk Kairó térképet a reptéren. Aranyos kis sztori, hogy a booking.com-on keresztül foglaltuk a szállást erre az első estére Kairóba, és megvolt az utcanevünk, de nem tudtuk, hogy kell eljutni odáig a reptérről. Ezért megkértük a reptéren a térképes boltban dolgozó két srácot, hogy mutassák meg, hogy nagyjából merre van az utca. És ők megtalálták 2 perc keresés után. Alexandriában :D Mondtuk, hogy ez így nem lesz jó. Akkor ők tovább kerestek, de nem találták meg. Hát így vágtunk neki az útnak, mert végülis megtaláltuk mi, legalább a térképen.

Egyiptomi utazás Kairó közlekedés

A vezetési stílust nagyon is szokni kellett: éjszaka alig használnak lámpát, a sávokkal nem foglalkoznak, ahány kocsi vagy egyéb jármű elfér egymás mellett, annyi megy. Közlekedési tábláik nincsenek, illetve felfedeztünk egyet: ezen egy duda volt áthúzva. Mert igen, a duda az egyiptomi közlekedés egyik fő eszköze: mivel indexet nem használnak, dudálva jelzik, ha úgy érzik, hogy sávot kell váltaniuk vagy új sávot kialakítaniuk, de akkor is, ha csak köszönni akarnak, mert tetszik nekik a kocsink. A dudán kívül a másik, egyben utolsó fontos eszköz az autók lámpája, de ezt szinte kizárólag csak villogásra használják. A duda és a villogás irányítja hát az egyiptomi utakat. Még csak a közlekedési lámpák se, hiszen többször ránk dudáltak, amikor megálltunk a pirosnál. Illetve bizonyíték arra, hogy alig használják éjszaka az autó világítását: az éjszakai út során egy checkpointon a rendőrök is ránkszóltak, hogy "hé, világít a lámpátok."

Azonban ez még arrébb van, először Kairóban próbáltuk megtalálni a szállást. A belváros megvolt, és valahol az utca környéke is. Az utcát viszonylag nehezen találtuk meg, mert utcatáblák nem kifejezetten jellemzőek – illetve este nem igazán láthatók. Nappal már jobban feltűnnek, egy kis gyakorlat után, de első este erre esély sem volt. Az utcatáblákat feladva fél óráig azzal is próbálkoztunk, hogy megkérdeztük a járókelőket és a rendőröket, hogy hol az utca, amit keresünk, és meglepetésünkre mindenki egyből tudta. Na ja. Egyből mutatták, hogy persze, itt a sarkon. Bármelyik sarkon voltunk is. Hát, rájöttünk, hogy Kairóban nem szabad megkérdezni senkitől az irányt, mert senki nem mondaná meg, hogy még sosem hallott az adott utcáról. Hogy büszkeségből, vagy mert hogy nem akartak csalódást okozni, nem tudjuk. Mindenesetre jó tanulság a jövőre nézve is. Szóval 2 és fél óra után megtaláltuk az utcát, de a szállást nem, akárhányszor is mentünk végig az utcán, így éjjel fél 1-kor úgy döntöttünk, hogy elindulunk Dahabba. Ami minimálisan is 600 km-re van Kairótól.

Holnap folytatjuk. Addig is nézze át egyiptomi utazás ajánlatainkat! Akciós egyiptomi utazás

Egyiptomi utazás – A Nagy Kaland jan 05

Egy egyiptomi utazás mindig nagy kaland, azonban mi december végén két hétig különlegesen kalandosan nyaraltunk Egyiptom földjén: Kairóból Dahabba, majd vissza Kairóba két hét alatt, bérelt autóval.

 Egyiptomi utazás

A varázslatos és izgalmakkal teli 2 hét alatt elvégeztünk egy normál alapfokú búvártanfolyamot, egy szabadtüdős búvártanfolyamot, végigettük a legfinomabb keleti és tengeri ételeket, megnéztük a Szent Katalin-kolostort és a Mózes-hegyet, átmentünk Szueznél az alagúton, és bebarangoltuk Kairó legszebb részeit. A fennmaradó időben pedig vízipipáztunk és barátkoztunk. Kíváncsi az élménybeszámolóra? Akkor Önnek ajánljuk bejegyzéseinket a következő napokban: sok praktikus tanács és szórakoztató útleírás saját tapasztalatok alapján. Ezek alapján képet kaphat arról, hogy Egyiptom most milyen, így 2010 elején. Reméljük, hogy arra is rá fog érezni, hogy miért imádjuk annyira ezt az országot, hogy évről évre többször is visszatérünk, immár egy évtizede.

Szerepel az idei tervei között egy egyiptomi utazás? Böngéssze át legfrissebb ajánlatainkat egyiptomi utazás oldalunkon, és foglaljon akciós áron.

Kategória: Egyiptom, egyiptom utazás  | Címkék: ,
Zöld-foki-szigetek utazás, búvárkodás jan 01

Zöld-foki-szigetek utazás

Tehát, ma éjjel indulunk a Zöld-foki-szigetekre.

Ön is szeretne a Zöldfoki-szigetekre utazni?

Nézze meg az aktuális last minute akciós ajánlatokat: Zöld-foki-szigetek utazás

Zöldfoki szigetekere ma éjjel indul az utazás

Már éjjel 1-kor elindulok itthonról, hogy kiérjek időben Ferihegy 2/B-re.  Az autót leteszem a Fedet Parkolóba. Onnan a parkolósok visznek egy kisbusszal a reptérre. Ez benne van a szolgáltatás díjában, mármint a parkolás díjában.
A találkozó 02:20-kor lesz. Ekkor kapja meg mindenki a repülőjegyet és a szálloda vouchert. A repülőgép 04:20-kor száll fel, majd kb. egy órás repülés után leszállunk Prágában. Állítólag mindenkinek el kell hagynia a repülőt és bemegyünk a tranzitba.

A prágái utasokkal együtt szállunk fel a gépre és jöhet a nagy utazás. Ha minden jól megy, akkor a gép kibirja üzemanyaggal Sal-szigetéig, ha nem akkor le kell szállnunk tankolni Gran Canarian. Majd meglátjuk.

Magyar idő szerint 2 -án 13:20-ra érünk a Zöld-foki-szigetekre. Jó hosszú utazás lesz, főként , mert éjjel egy repülőn nem igazán lehet kényelmesen aludni. Van akinek ez nem jelent problémát, de nekem igen (majd 2 méter mags vagyok)

A Zöld-foki-szigeteken vagyis a reptéren fogjuk megvenni a vízumot, ami jelenleg 25 Euro.

A reptérről visznek minket a szállodánkba és mássnap kezdődik a munka.
Zöld-foki-szigetek utazás búvárkodás búvár

Mit csomagoltam?

A szokásos nyári cuccukat, meg tisztálkodószereket.
Nem USD-t viszek magammal, mert az rosszul váltják, hanem Eurót.
Az alap gyógyszereket bepakoltam, de mindenkinek azt javaslom, hogy Aspirint ne vigyen magával, mert ott létezik egy bizonyos vírusos megbetegés, aminek a lázának a csillapítására kifejezetten nem javasolt az Aspirin. Ez a betegség a Dengue-láz
Búvárkodáshoz a felszerelést most nem cipelem, majd ott bérlek. Abúvár kompjuterem viszon viszem, mert az nem nehéz. Nem lehet annyi mindent vinni egy utazásra nem igaz?
Azt mondják, pontosabban azt írják a neten, hogy csodálatos és egyedi búvár merülőhelyek vannak a Zöld-foki-szigeteken és az egyik legszebb pont Sal-szigetén található, ahová most én is megyek. Egy búvárkodás nélküli utazást nem is tudok elkpézelni.

Minden jót, majd jelentkezem:-)