Betűméret csökkentése/növelése:
Tunézia utazás – Tunéziába májustól októberig érdemes utazni, mert ekkor van itt a legjobb idő. Persze mehetünk télen is, mert akkor sincsenek mínuszok, de a napfény, a tenger és finomhomokos tengerpart késő tavasztól kora őszig élvezhető igazán.

Tunéziában májusban és októberben általában 25 fok van napközben, így még ez nem az a kifejezett kánikula, de ha körutazásra megyünk vagy fakultatív programokon vennénk részt úgy, hogy azért napozni is szeretnénk, akkor ez a két hónap a legideálisabb. Ekkor a tenger 20-22 fokos, ami inkább a bátrabbaknak való hőmérséklet, de a szállodák medencéiben a víz hamar felmelegszik, így nyugodtan pihenhetünk a napon és fürdőzhetünk.
Június és szeptember már sokkal inkább strandidő: 29-30 fok van, a tenger pedig már 21-25 fokra melegszik. A nagy forróságot kedvelők azonban mindenképpen júliusban vagy augusztusban utazzanak. Ekkor a levegő 33-34 fokos és a tengerben is eltölthetünk több időt, mert 24-26 fokos mindenhol a víz.
Télen elsősorban akkor érdemes ide utazni, ha már nagyon elegünk van az itthoni mínusz 10-20 fokokból, mert ehhez képest valódi felüdülés az ottani 16-18 fok nappal. De azt azért látni kell, hogy ez nem azt jelenti, hogy egész nap a parton heverészünk. Jó hír viszont, hogy a legtöbb szálloda medencéjét ezekben a hónapokban fűtik, így Tunézia még az árai révén is nagyon komoly alternatívát jelent egy itthon wellness szállodával szemben.
Tunézia télen-nyáron? Miért is ne? Böngéssze át akciós tunéziai utazás ajánlatainkat és foglaljon már most nagyon kedvező árakon!
Related posts:
- Málta időjárás és tenger Málta utazás – A máltai időjárást tavaly megválasztották a világ...
- Sharm el Sheikh időjárás és tenger Sharm el-Sheikh utazás – Szikrázó napsütés egész évben. Nyáron 35,...
- Hurghada időjárás és tenger Hurghada időjárása és ezzel összefüggésben a tenger hőmérséklete tulajdonképpen nagyon...
- Thaiföld időjárás és tenger Thaiföld időjárás és tenger szempontjából a téli hónapokban a legjobb:...
- Zöld foki szigetek időjárás és tenger A Zöld foki szigetek időjárás és tenger tekintetében maga a...
Related posts brought to you by Yet Another Related Posts Plugin.
