Subscribe RSS

Az összes bejegyzés ebből az évből: 2009

Nílusi hajóút okt 20

Nílusi hajóút – régebben egy egész életen át álmodoztak róla, ma viszont már elérhető közelségben van: egy nílusi hajóút alig kerül többe, mint 2 hét a Balatonon, viszont erre biztosan emlékezni fogunk még nagyszülőként is, a kandalló előtt üldögélve. Ha pedig már most nagyszülők vagyunk? Épp itt az ideje belevágni a kalandba! Irány egy nílusi hajóút! Mostani bejegyzésünkben azt gyűjtjük csokorba, hogy kinek ajánljuk különösen, hogy részt vegyen egy nílusi hajóúton, és kinek javasoljuk, hogy inkább más típusú nyaralást szervezzen! 

Nílusi hajóút

Nílusi hajóút – kinek ajánljuk? 

  • Történelmet kedvelőknek, akik Indiana Jones óta végtelen vágyat éreznek a kalandos utazások után.
  • Szerelmespároknak vagy nászutasoknak. De méltó megünneplése lehet egy nílusi hajóút egy ezüst- vagy aranylakodalomnak is. Ha a férjnek jut eszébe, szinte garantáljuk, hogy a felesége biztosan vele marad a következő 25 vagy 50 évre is.
  • Agatha Christie rajongóinak. Nem is kérdés, hogy miért.
  • Mindenkinek, aki nem szeret egész nap a tengerparton heverészni.
  • Összeszokott baráti társaságoknak, akik már utaztak együtt aktív nyaralás közben.
  • Bárkinek, aki rajong Egyiptom kultúrájáért és közelről is látni szeretné a több ezer éves műemlékeket.
  • Családoknak legalább tinédzser korú gyerekkel - ha minden családtagot egyformán hajt a felfedezés vágya és a nyitottság.
  • Nagyszülőknek tinédzser korú unokákkal. Fantasztikus közös program, miközben a szülők is ki tudnak kapcsolódni – bár az szinte biztos, hogy a következő évben már ők is jönni akarnak majd.

Nílusi hajóút – ki keressen inkább másik utazást?

  • Kisgyerekes családok, ugyanis még egy alsó tagozatos általános iskolás is fárasztónak és sokszor unalmasnak tarthatja azt, amit mi csak tátott szájjal, lenyűgözve bámulunk. A megoldás az lehet, hogy még várunk néhány évet egy nílusi hajóúttal, vagy a nagyszülőkhöz visszük a gyerekeket, aminek feltehetőleg mindenki nagyon örül. Bár ekkor jobb nem a 2 hetes nílusi hajóútban gondolkodni, megelégedhetünk az 1 hetessel is.
  • Olyanok, akik még nem voltak együtt nyaralni: a tapasztalatok azt mutatják, hogy a rengeteg közös program közben könnyebben előjönnek a súrlódások, így a legjobb olyan útitársat vagy útitársakat választani, akikkel már többször utaztunk, és élveztük is ezt az utazást.
  • A 100 százalékban passzív kikapcsolódást keresők, ugyanis itt tényleg több napon keresztül menni fogunk. Ha mi nagyon mennénk, a párunk viszont történetesen csak napozás és semmittevés közben tud kikapcsolódni, kössünk kompromisszumot: válasszuk az egy hét hurghadai pihenés – egy hét nílusi hajóút programot, és mindenki boldog lesz.

 Böngéssze át alaposan nílusi hajóút akcióinkat, hogy megtalálja a legideálisabb ajánlatot!

Nílusi hajóút last minute okt 19

Nílusi hajóút last minute áron? Miért is ne lepné meg önmagát ebben a borongós időben? Ha van néhány szabadnapja még az ünnepek előtt és érdekli Egyiptom ezernyi látnivalója, ne habozzon: válasszon több nílusi hajóút közül last minute áron. Még több indulási időpontra van szabad hely.

Nílusi hajóút last minute

  • A legolcsóbb jelenlegi nílusi hajóút last minute áron a 7 napos Tutankhamon hajóút, amelynek keretében egész hosszában bejárhatjuk a Nílust: Hurghadából Asszuánba, onnan Kairóba, végül vissza Hurghadára megyünk az egy hét alatt. A 7 napos intenzív utat további 1 hetes hurghadai nyaralással is meghosszabíthatjuk, méghozzá igen kedvező áron.
  • A legolcsóbb 14 napos nílusi hajóút most last minute áron a Nefertiti nílusi hajóút, ahol néhány napos hurghadai pihenést követően indulunk Luxor, Asszuán és Kairó felfedezésére, hogy az utazás végén szintén pár napot pihenhessünk a Vörös-tenger partján a 4 vagy 5 csillagos szállodában. Ha van két szabad hetünk, és némi félretett pénzünk, akkor ez az út most nagyon megéri.
  • Sokan az 1 hetet kevésnek, a 2 hetet túl soknak tartják. Nekik nyújt ideális megoldást a Hathor nílusi hajóút, ahol Asszuánt, Luxort és Kairót 10 nap alatt fedezhetjük fel, és marad mellette 2-3 napunk a láblógatásra is.
  • A legteljesebb nílusi hajóút élményét keresőknek egyértelműen a már csak szintén ebben a hónapban elérhető Faraon nílusi hajóút a tökéletes választás, ugyanis ez igazi kultúrális csemege: nem csak Asszuánt, Luxort és Kairót járjuk be, hanem eljutunk egészen Alexandriáig is. Mindezt 11 nap alatt. Csodálatos program az őszre, ráadásul akciós, last minute áron.

Érdeklik a részletek? Nézze meg a legfrissebb nílusi hajóút last minute árainkat és az indulási időpontokat! Ha nem utazna ebben a hónapban, akkor jó, ha tudja, hogy már az ünnepekre is tud foglalni előre – méghozzá 15% előfoglalási kedvezménnyel.

Nílusi hajóút – tippek és tanácsok okt 18

Egy nílusi hajóút amennyivel nagyobb élmény, mint egy egyszerű egyiptomi nyaralás, annál több figyelmet igényel. Ugyanis Egyiptomot közel teljes hosszában bejárjuk, és a sok program között nem mindig van idő például az otthon felejtett fogkefét megvenni. Tanácsainkkal most felkészülhet.

 Nílusi hajóút

  • Először is a nílusi hajóút időpontját érdemes megfontolni: a legideálisabb a novembertől márciusig terjedő időszak, mivel ilyenkor kisebb a forróság. Ez főleg a Luxortól délre eső területek esetében különösen fontos. Luxorban és Asszuánban mindig több fokkal melegebb van, mint Hurghadában – ahol a hőmérséklet nyáron egyébként is közel 40 fok környékén van. Szóval maradjunk a némileg hűvösebb, késő őszitől kora tavaszig terjedő hónapoknál.
  • Gondoljuk meg jól, hogy kit hívunk magunkkal egy nílusi hajóútra! Ugyanis itt intenzíven össze leszünk zárva legalább 5-7 napig, ha nem számítjuk a hurghadai hotelben való megszállást: ilyenkor jó, ha már kipróbált útitársat választunk.
  • A pakolásnál tényleg ellenőrizzük kétszer, hogy minden bekerült-e a bőröndbe: Egyiptomba semmi extrát nem kell csomagolnunk, amit egyébként ne vinnénk magunkkal egy nyaralásra. A fényképezőgépet és esetleg a videókamerát mindenképp ellenőrizzük háromszor is :-)  
  • A ruhatárunk összeállításánál tartsuk szem előtt a forróságot a déli területeken, a hurghadai standot és medencét, a téli, kicsit hűvösebb, akár 14-15 fokos éjszakákat, és azt, hogy ha szabad programokon templomokat, szent helyeket szeretnénk meglátogatni, akkor illendő a vállat és a térdet takarni. Mindesetre nagykabát és esernyő biztos, hogy nem fog kelleni.
  • Nem minden esetben tanácsoljuk ezt, de egy nílusi hajóút esetében mindenképpen szerezzünk be egy jó egyiptomi útikönyvet. Bár lesz velünk magyar nyelvű idegenvezető, de mégiscsak úgy a legnagyobb az élmény, ha sok minden érdekességet tudunk már jó előre a lenyűgöző egyiptomi látnivalókról. Így például felkészültek leszünk, amikor szabad programunk van például Luxorban vagy Kairóban a nílusi hajóút során.
  • Vigyünk magunkkal 1-2 üveg alkoholt: akár otthonról, a bőröndbe csomagolva, akár a duty free shopban megvéve. Ugyanis Egyiptomban a duty free shopokat kivéve nem lehet normális alkoholt venni a legtöbb helyen, vagy csak nagyon drágán. A külföldi alkoholos italok egyébként sincsenek benne semelyik all inclusive ellátásban sem. Este pedig 1-1 pohár ital összehoz majd minket: nem csak a baráti körünket vagy a családunkat, akikkel utazunk, hanem a többi utast is, akik befizettek ugyanarra a nílusi hajóútra.
  • Megérkezésünk után váltsunk le még a hajóút megkezdése előtt helyi pénzt, azaz egyiptomi fontot. Sokkal jobban fogunk tudni alkudni a különböző boltokban és bazárokban, ha nem dollárt vagy eurót, hanem helyi pénzt lobogtatunk.
  • Ugyanígy még a megérkezésünk napján vegyünk a helyi gyógyszertárban Antinalt, ami a helyi hasmenés elleni gyógyszer és 10-15 egyiptomi fontért juthatunk hozzá. Ebből még aznap vegyünk be egyet, és másnap reggel is egyet. Így elkerülhetjük, hogy egész nap a hajóban kelljen kuksolnunk. Ezt tényleg tartsuk be, akárhányadszorra is járunk Egyiptomban, ugyanis sose lehet tudni, hogy mikor ér minket ilyen jellegű meglepetés. Ha először járunk az országban, akkor pedig szinte biztos, hogy szenvedni fogunk tőle, ha nem tesszük meg ezt az óvintézkedést.
  • A hajóút minden egyes napján gondoskodjunk róla, hogy legyen nálunk fejenként 1-1 üveg víz: kortyolgassunk el legalább másfél litert egy nap, hogy nehogy kiszáradjunk. A sok élmény közepette elfelejthetünk inni, pedig a nagy melegben ez alapvető fontosságú.
  • Az egyes helyszíneken igyekezzünk mindig a megbeszélt időpontban visszaérni a megbeszélt helyszínre. Hiszen senki sem szeret várakozni, és ellenkező esetben mi is bosszankodnánk, hogy hosszú időt kellene másra várni, miközben az egész csoport már menne a program következő állomására.
  • Lehet, hogy bizonyos programok sorrendje, időpontja módosul: például annyira tetszik a csoportnak az egyik látnivaló, hogy a következőre már csak másnapra marad idő. Ezen ne idegeskedjünk, kezeljük lazán az utazást. Persze, ha kimarad valami a programból, amiről mi úgy tudtuk, hogy benne lesz, jelezzük azonnal az idegenvezetőnek. Bár ilyenről eddig még nem hallottunk, inkább egy-egy extra programot szoktak becsempészni az amúgy kötött programba, hogy minél több mindent láthassunk Egyiptomból.
  • Alkudjunk, amikor taxit fogunk vagy vásárolunk. Ez a hétköznapok teljesen elfogadott része Egyiptomban, így nem fogunk udvariatlannak tűnni, sőt! Emlékszünk a Brian életére? Nos, egy kis túlzással itt sem adnak oda nekünk semmit, ha nem alkudunk. És ez kell is, ugyanis a turistáknak eleve legalább kétszer-háromszor magasabb árat mondanak, mint amiért érdemes elvinni – és még a számunkra jó áron is nagy hasznuk van. Arról nem is beszélve, hogy az alkudozás közben sokszor barátságok is köttetnek, amit az egyiptomiak nagyon komolyan vesznek. Saját tapasztalat, hogy ahol veszünk valamit, ott még 1-2 év múlva is emlékeznek ránk, és úgy köszöntenek minket, mintha testvérek lennénk.
  • Legyünk nyitottak! Az egész út során. Ugyanis Egyiptom a lakói miatt is a világ egyik legcsodálatosabb országa: az emberek végtelenül kedvesek, vendégszeretőek és őszinték. Ha nyitottak vagyunk, akkor két fő dologra fogunk emlékezni egy nílusi hajóútból: a több ezer éves, lenyűgöző látnivalókra és arra, hogy ebben a szegény országban milyen tisztességesek és nyitott szívűek az emberek. És részben ez a két dolog az, ami miatt turisták tízezrei térnek vissza újra és újra Egyiptom földjére, amikor csak tehetik.

Éljük át mi is egy nílusi hajóút élményét! Böngéssze át akciós nílusi hajóút ajánlatainkat! 

Nílusi hajóút 2. Hurghada – Asszuán – Luxor – Kairó okt 17

Egy nílusi hajóút akkor a legteljesebb, ha nem csak Hurghadától délre, Luxor és Asszuán irányába hajózunk, hanem Kairót is megnézzük. Így szinte minden Nílus partján fekvő egyiptomi nevezetességet felfedezhetünk: a karnaki templomtól a piramisokig. A mostani szezonban elérhető Sphinx nílusi hajóút ráadásul arra is ad lehetőséget, hogy az egyhetes intenzív hajóút mellett Hurghada partján pihenjünk egy hetet. Nézzük most e nílusi hajóút programját részletesen! 

 Nílusi hajóút Hurghada Kairó Asszuán Luxor

Az indulás és a megérkezés hasonlóan zajlik, ahogy azt előző nílusi hajóút bejegyzésünkben leírtuk: e nílusi hajóút esetében is Hurghada repterére érkezünk, megkapjuk a vízumot, transzfer a szállodába, becsekkolunk – és jöhet a lazítás. Ami itt eltérés a rövidebb nílusi hajóutakhoz képest, az egyben a jó hír is: a megérkezést követő 4 napban, szombattól keddig a szálloda kényelmét élvezhetjük és felfedezhetjük a hurghadai belvárost: az olcsó, de nagyon finom ételeket és italokat kínáló éttermeket, a hangulatos vízipipázókat, az élettel teli szórakozóhelyeket és az alkudozás kiváló terepéül szolgáló bazársort, ahol megismerkedhetünk a helyiekkel, akik mindig kaphatók egy jó kis beszélgetésre. Akkor is, ha történetesen csak kézzel-lábbal beszélünk idegen nyelvet. Ha kedvünk tartja, ebben a 4 napban kipróbálhatjuk a búvárkodást is a Vörös-tengerben: tekintve, hogy ez a világ egyik legszebb tengere, biztosak lehetünk benne, hogy nem ér minket csalódás. Ha több információt szeretne megtudni Hurghadáról, ajánljuk régebbi Hurghada bejegyzéseinket.

  • Kipihenve és a kalandvágytól fűtve aztán szerdán kezdetét veszi maga a nílusi hajóút: bár korán reggel kell kelni, de tartsa bennünk a lelket, hogy eddig folyamatosan pihentünk, és hogy néhány óra múlva megérkezünk Asszuánba, ahol megnézzük a phileai templomokat, ebédelünk a hajón, majd megtekintjük a kom omboi templomot. Majd vacsora közben és éjszaka pihenünk, amit már a hajón töltünk el.
  • Csütörtökön délelőtt már Edfuban kötünk ki, ahol az edfui templomot járjuk be. Ezt követően megebédelünk, és átadhatjuk magunkat a hajózás élményének egészen másnap reggelig.
  • Pénteken már Luxor nyugati partján szállunk ki a hajóból, ahol egyik ámulatból a másikba esünk, hiszen itt van egy rakáson a rengeteg királysírt tartalmazó Királyok Völgye, a elképesztő méretekkel rendelkező Hatsepszut Temploma, a két Memnon-kolosszus. Sőt, még egy alabástrom-műhelyet is felkeresünk, ahol biztosak lehetünk abban, hogy az áruk nem gipszből készültek, hanem valódi alabástromból. Ha tudunk vigyázni a kicsit törékeny tárgyakra utazás közben, akkor egy alabástromváza egy tényleg ízléses egyiptomi szuvenír lehet: akár saját magunknak is. Ha nem, akkor várjunk inkább a papiruszműhelyig. Visszatérve a pénteki programhoz: az alabástrom-műhely meglátogatása után még mindig csak dél van, amikor is jön az ebéd a hajón, és délután irány Luxor keleti partja: itt található a luxori és a karnaki templom. Személy szerint nekünk a karnaki templom tetszik legjobb Egyiptom összes látnivalója közül, ez még a piramisoknál is nagyobb hatást tett ránk monumentális oszlopaival és szent tavával.
  • Éppen ezért szombaton, amikor szabad program van Luxorban, akár újból megnézhetjük a karnaki templomot – de az előző nap élményei alapján a saját ízlésünknek megfelelően kiválaszthatunk bármilyen látnivalót. Vagy egyszerűen ülhetünk a Nílus partján egy kávézóban, utastársainkkal vagy a helyiekkel beszélgetve, netán elmerülve egy ókori Egyiptomot idéző könyvben. Este a vacsora után hálófülkés vonatra szállunk, hogy másnap reggelre Kairóba érjünk.
  • A vasárnap reggel tehát már Egyiptom fővárosában, a 16 millió lakosú Kairóban ér minket. Megérkezés után becsekkolunk a 4 csillagos kairói szállodánkba, ahonnan a reggelit követően egyből a fő nevezetességek felfedezésére indulunk: irány az Egyiptomi Múzeum, a gízai piramisok, majd a Szfinx, délután pedig egy ékszerüzlet és papiruszműhely. Mindez kitölti az egész napunkat, hiszen a távolságok egy ilyen óriási városban nem kicsik, de este még fakultatívan részt vehetünk egy fény- és hangjátékon a piramisok tövében. Megéri, hiszen gyönyörű.
  • Hétfőn egész napos felfedezőkörútra indulhatunk egyénileg Kairóban. A legjobb, ha már előre kinézzük, hogy mi érdekel minket különösen, és ahhoz a 2-3 látnivalóhoz jutunk el a nap során. Gyönyörű a Mohammed Ali-mecset, az Al-Hussein mecset, a Citadella, és nagyon érdekes például a Kopt Múzeum. A kairói bazár is megér egy misét: ha taxit fogunk, mondjuk a sofőrnek, hogy vigyen minket a Khan Ali-Kalili piacra: ez a legnagyobb egyiptomi piac, ahol a szűk utcákon az asztalok és a polcok csak úgy roskadoznak minden földi jótól. Akár taxit fogunk, akár vásárolunk, a legfőbb tanácsunk: alkudozás! Ne legyünk szívbajosak, nem fog senki beszerzési áron alul túladni a szolgáltatáson vagy az ajándéktárgyon, nekik mindenképp meg fogja érni. Az alkudozás arra jó, hogy nekünk is minél jobban megérje. Praktikus tipp: tanuljunk meg néhány arab kifejezést, és máris alacsonyabbak lesznek az árak. A nap végén a vacsora és a szállás a kairói szállodában lesz.
  • Kedden a reggeli után indulunk vissza busszal Hurghadába: még vacsora előtt visszaérünk abba a szállodába, ahol már eltöltöttünk előzőleg 5 napot.
  • Szerdától péntekig pedig ugyanitt lazíthatunk. Pénteken indulunk haza. Persze közben már tudjuk, hogy igen, vissza fogunk térni.

Kedvet kapott ehhez a nílusi hajóúthoz? Nézze meg legfrisebb ajánlatainkat nílusi hajóút oldalunkon, és keresse a Sphinx hajóutat. Már most foglalhat akár az ünnepekre is. Ne feledje: Egyiptomban télen is legalább 25 fok van!

Nílusi hajóút 1. Hurghada – Luxor – Asszuán okt 14

Egy nílusi hajóút maga a kaland. Ez az az egyiptomi utazás, amire mindenki vágyik, aki  minél többet szeretne felfedezni az ókori Egyiptom csodáiból a századelő hangulatában. Felednénk ezt a borús időt és a hétköznapokat? Lepjük meg magunkat, hiszen itt a gyógyír: egy fantasztikus nílusi hajóút

 Nílusi hajóút Hurghada Asszuán Luxor egyiptomi utazás

Ebben a szezonban is több irányba indulhatunk a népszerű üdülőhelyről, Hurghada városából. A mai bejegyzésben a Hurghada – Luxor – Asszuán hajóút szépségeit mutatjuk be. Ugyanis bőven vannak.

  1. Kezdve azzal, hogy az első nap, a repülőről leszállva már egyből belekóstolhatunk az egyiptomi élettempóba. Úgy fogjuk érezni, hogy egy más világba csöppentünk, ahol minden valahogy sokkal nyugodtabb és békésebb. Ne foglalkozzunk a tévképzetekkel: az egyiptomiak végtelenül vendégszeretőek és kedvesek. Megérkezünk hát az első nap Hurghada repterére, megkapjuk a vízumot, majd a csomagjainkat, és innen busszal visznek minket a szállodánkig, ahol a helyi, magyar idegenvezető segít nekünk becsekkolni. Innentől annyi dolgunk, hogy élvezzük a négy vagy öt csillagos szálloda kényelmet, a finom ételeket és italokat, és élőben is megnézzük a Vörös-tengert, amely már évezredekkel ezelőtt is sokakat megihletett. A hurghadai szállodák ugyanis szinte kivétel nélkül közvetlenül a Vörös-tenger partján fekszenek.
  2. Második nap, a kellemes pihenés és ráhangolódás után pedig kezdetét veszi a Nagy Kaland. A reggeli elfogyasztása vagy a reggelit tartalmazó breakfast box átvétele után felszállunk a hajóra, és elindulunk dél felé. Útközben bámuljuk csak a vizet és a partot: csodát fogunk látni. Aztán megérkezünk Luxorba. Még a partraszállás előtt megebédelünk a hajón, hogy utána jóllakva fedezzük fel a Királyok Völgyét, ahol például Tutankhamon sírja is található; az egyetlen női fáraó, Hatsepszut monumentális templomát és a Memnon kolosszusokat. Levezetésként betekintünk egy alabástromműhely mindennapjaiba, ahol esetleg szuvenírt is vehetünk: legyünk nyugodtak, itt normális árakat fogunk kapni. De alkudni így is kötelező. Este a hajón kapjuk a vacsorát – nézzük át közben a napközben készült képeket! A hajó éjszakára marad egy helyben, ezen alszunk.
  3. Ugyanis a harmadik nap szintén Luxort fedezzük fel délelőtt – csak éppen a másik partot: itt található a talán még a piramisoknál is lenyűgözőbb karnaki templom, ahol van egy szent tó is, sőt, körbejárhatunk egy szkarabeusz-szobrot, hogy szerencsénk legyen. A hajón lévő finom ebéd után továbbhajózunk dél, azaz Edfu felé Esnán keresztül. Aznapra már csak a vacsora és a pihentető alvás van hátra a hajón.
  4. negyedik napon reggeli után konflisokra, azaz nyitott lovaskocsikra ülünk, hogy eljussunk a híres edfui Hórusz Templomhoz, majd vissza, hogy ebédeljünk a hajón, miközben a Níluson továbbsuhanunk Kom Ombo irányába. Kom Ombo kikötőjébe kora délután érünk, ahol az itteni templomot nézzük meg. A nap végén, miközben Asszuán felé hajózunk és megvacsorázunk, a legtöbben arra gondolnak, hogy milyen csodálatos is az ember és mindaz, amit már évezredekkel ezelőtt is létrehozott.
  5. Az ötödik nap egész napos szabad programmal telik Asszuánban, ahol lehetőség van megnézni Abu Simbelt és az asszuáni Nagy Gátat. Mindkettő jó szívvel ajánljuk, hiszen ezek nélkül nem lenne teljes Egyiptom déli részének megismerése.
  6. A hatodik nap délelőttjén továbbra is Asszuánban vagyunk, hogy a hajóút utolsó programjaként megnézzük a két philaei templomot, amelyet Izisznek és Hórusznak szenteltek. A hajóút végén egy pompás kis ebéd jelzi, ami után visszaindulunk Hurghadába a hotelünkbe, ahová 6 napja becsekkoltunk. Vacsorára már meg is érkezünk, és az egész életre szóló élménnyel a szívünkben pihenhetünk egy kicsit.
  7. A pihenést másnap egész nap folytathatjuk: ugyanis a hetedik napon egy teljes napot töltünk el a szállodánkban. Ha este kedvünk tartja, bemehetünk Hurghada belvárosába, ahol számos program, étterem, kávézó, vízipipázó, szórakozóhely és vásárlási lehetőség van. De ha csak lazítanánk, tegyük meg: már csak egy nap van hátra a nyaralásból.
  8. A nyolcadik napon indul haza a gépünk. Fürödjünk még egy utolsót a tengerben, csináljunk még néhány fotót, szívjuk magunkba Egyiptom hangulatát, és ne szomorkodjunk: hiszen biztos, hogy vissza fogunk jönni. Egyiptom varázslatos. Ezredszerre is. És ezt tapasztalatból mondjuk.

Kedve lenne egy nílusi hajóút élményéhez? Az itt leírt nílusi hajóút Zoser és Horus néven található meg akciós nílusi hajóút ajánlataink között!

Hurghada kite és szörf szálláshelyek okt 11

Hurghada a kite és a szörf szerelmeseinek egyik legkedveltebb célpontja, mert a körülmények tökéletesek a windszörfözéshez és a kiteszörfözéshez, és az egész utazást viszonylag olcsón ki lehet hozni. Most abban segítünk, hogy felsoroljuk azokat a szállásokat, amelyeket kifejezetten szörfösöknek és kite-osoknak ajánlunk.

 Hurghada kite szörf windszörf windsurf kitesurf kiteszörf

Amikor a hurghadai szállásokat böngésszük, felmerülhet a kérdés, hogy melyik szállodát válasszuk, hiszen legalább ötven hotelbe utazhatunk itthonról. Mivel szörfösként két szempont lehet kiemelkedően fontos, ezért ez alapján javaslunk most szállást.

Az egyik szempont az olcsóság: itt gyakorlatilag arról van szó, hogy szinte mindegy, hogy milyen a szállás, csak tető legyen a fejünk felett és legyen hol tárolnunk a cuccainkat. Ez esetben megnyugodhatunk, a hurghadai 3 csillagos szállodák közül a legolcsóbbak is rendben vannak: sehol nem lopnak, mindenhol tisztán tartják a szobákat és az ellátás is egész jó. Tehát ha az olcsóságra megyünk, mert egész nap úgyis egy bázis előtt szörfözünk, este pedig bulizunk, akkor választhatjuk a legolcsóbb hoteleket, akár ellátással. Az all inclusive ellátás előnye, hogy arra az 1-2 estére, amikor inkább mégis a hotelben pihennénk, is ingyen megihatunk 2-3 sört. Ebben a kategóriában szuper választás lehet például a Magawish Swiss Inn vagy a Shams Safaga.

A másik szempont, hogy a szálloda tengerpartja is világszínvonalú legyen szörf tekintetében. Ehhez két szállást ajánlunk kiemelten: az Imperial Shams Abu Soma és a Mövenpick El Gouna.

Utazzon Hurghadába szörfözni! Nézze át ajánlatainkat: hurghadai szörf és kite szállások.

Hurghada szörf és kite okt 11

Hurghada szörf és kite szempontjából is igazi csemege, hiszen a szél szinte egész évben folyamatosan fúj, és a szörfbázisok egymást érik, ahol kipróbálhatunk mindent, ami windszörf és kiteszörf. Irány Hurghada!

Hurghada szörf és kite - surf windsurf kitesurf kiteszörf windszörf

hurghadai időjárás és tenger bejegyzésben már leírtuk, hogy milyen a hurghadai tengerpart: a szállodák mentén legyalulták a korallt, és homokkal felszórták a partot, így a víz lassan mélyül és partközelben különösen gyorsan felmelegszik. Télen a leghidegebb hónapokban is van 21 fokos a víz, de nyár végén mindig eléri a 30 fokot. Ehhez szinte folyamatos napsütés társul, egyedül télen vannak felhők, de eső akkor sincs: évente körülbelül egyszer-kétszer esik negyed órára. Emiatt csak rövid ruha szükséges a szörfözéshez. A tengerpartok legtöbbje hotelekhez tartozik, kevés a különálló szakasz, viszont ha odamegyünk egy szörf bázishoz, hogy náluk szeretnénk szörfözni, akkor természetesen az ő partszakaszukat használhatjuk. És még egyszer a legfontosabb hurghadai infó windszöft és kite szempontból: a szél szinte egész évben folyamatosan fúj.

A legfelkapottabb bázis a Tommy Friedl, ami több, mint 20 éve a szörf központja Hurghadában. Két bázisuk is van: az egyik a Jasmine, a másik pedig a Central Seas hotel tengerpartján. A windsurf és a kitesurf szerelmesei itt egy-egy órára, de több napos túrákra is befizethetnek, ám a bázison szeretettel várják a teljesen kezdőket is. Ahogy a búvárkodás esetében, úgy a szörf esetében is fenntartjuk azt a véleményünket, hogy itthon is meg lehet tanulni szörfözni, és aztán kimenni – de miért is ne tanulnánk egyből külföldön, ahová a világ minden tájáról szörfösök ezrei zarándokolnak minden évben? Már csak azért is érdemes kint tanulni, mert az árak egészen barátiak, és ha sokadszorra térünk vissza, akkor még kedvezményt is kapunk. Csak példaként: a 3 napos kezdő windsurf tanfolyam 180 euró, míg a 2 napos kezdő kite surt tanfolyam 210 euró. Felszerelést is tudunk helyben bérelni, tehát nem kell feltétlenül vinni a cuccunkat. Persze ezen kívül számos más bázis van, nézelődjünk bátran a neten: a Hurghadához közel található El Gouna és Safaga is kiváló terepet nyújtanak a szörfözés élményéhez.

Ha nem tudjuk eldönteni, hogy a szörfözés vagy a szörfözést követő esti bulik miatt szeretünk leginkább szörfözni, akkor megnyugodhatunk: Hurghadán sem kell választanunk. Ugyanis a tökéletes szörfözési körülményekről már tudjuk, hogy adottak, de most biztosíthatjuk, hogy az esti bulikban sincs hiány. Sőt! Az egész város tele van szórakozóhelyekkel, de gyakran a bázisokon is rendeznek bulikat. Bővebben is olvashatsz erről: hurghadai éttermek, vízipipázók és szórakozóhelyek.

Érdekli a sportutazás, a hurghadai szörfözés és a kite? Böngéssze át utazási ajánlatainkat és szelje a vizet már akár ezen a héten Hurghadán: hurghadai utazás ajánlatok.

Zöld foki szigetek búvárkodás és merülőhelyek okt 11

A Zöld foki szigetek búvárkodás szempontjából is tartogat élményeket: így ha már töviről hegyire ismerjük a horvát és az egyiptomi vizeket, akkor itt az ideje, hogy felfedezzük a Zöld foki szigetek merülőhelyeit. Nem fogjuk magunkat elsírni a gyönyörűségtől, de azért sok szépséget láthatunk több merülőhelyen is.

Zöld foki szigetek búvárkodás és merülőhelyek

Lássuk tehát, hogy mit érdemes tudni a Zöld foki szigetek legnépszerűbb szigetének, Sal szigetnek a merülőhelyeiről és az itteni búvárkodás körülményeiről! 

  • A tenger, ahogy megírtuk már, elég meleg, 22-25 fokos egész évben, viszont azért ez nem az a tipikus beugrom egy 3mm-es shortieban egy 50 perces merülésre hőfok, tehát érdemes hosszú, 5 mm-es búvárruhát választani. A fázósabbak a hidegebb hónapokban pedig ne riadjanak vissza a 7mm-estől sem.
  • Készüljünk fel, hogy a víz némileg zavarosabb és sokkal kevésbé színes, mint a Vörös-tengeren, de a barlangok, a csodás víz alatti fények és formák kedvelőinek igencsak tetszik általában az összes itteni merülőhely.
  • A napi merülések általában nem a partról történnek, hiszen az érdekes merülőhelyek általában távolabb fekszenek. A vízi búvár közlekedés elsősorban Zodiac-kal történik.
  • A búvárkodás árai a Zöld foki szigeteken teljesen barátiak: egy merülés 37 euró, kísérőnek 8 euró, és egy 5 napos túra pedig 175 euró környékén van.

Sal sziget keleti részén, viszonylag távol Santa Maria városától, a következő fontos merülőhelyek találhatók:

  • Buracona: Sal szigetének egyik leghíresebb merülőhelye, ahol egy barlangot merülhetünk meg. Három bejáraton át is beúszhatunk a barlangba. A leggyakrabban használt bejárat ezek közül a 26m mélyen fekvő, amin átérve csodálatos fényjáték tárul a szemünk elé. A legszerencsésebb napos, felhőtlen időben merülni, akkor a leggyönyörűbb a látvány.
  • Palmeira: egy újabb barlangrendszer, aminek megmerüléséhez szintén nem kell több éves búvártapasztalat. Négy bejáraton át is beúszhatunk a tágas belső terekbe, amik 15-22m mélységben helyezkednek el. Belül a Zöld-foki szigetek víz alatti élővilágához képest elég színes az élet, például rákokkal és sárga polippal is találkozhatunk.
  • Palmeria I: szintén egy barlang, ami azonban már több tapasztalatot igényel, mert elég szűk helyeken mozgunk merülés közben, és ha nem kontrolláljuk tökéletesen a lebegőképességünket vagy nagyobb mozdulatokat teszünk, könnyen felkavarhatjuk a homokos aljzatot. Amiért igen nagy kár lenne amúgy, mert itt cápákkal és rájákkal is találkozhatunk.
  • Morrinho das Pedras: a 30 méteres homokos aljzatból három koralltömb emelkedik ki, amit általában nagy halrajok vesznek körül. Nem meglepő információ a halak száma után, hogy az áramlat általában erős, de ha sok halat szeretnénk látni a Zöld foki szigetek környékén, akkor ez a merülőhely szinte biztos választás.

Santa Maria vizei is sok merülőhelyet tartogatnak:   

  • Trés Groutas: egy egészen átlagos merülőhely, ahol 3 egymás utáni bemélyedést fedezhetünk fel 9-18 méteren. Sok lágykorall és különböző fajtájú hal él itt.
  • Kwarcit Wreck: ahogy a neve is mutatja, ez egy roncs, méghozzá egy 50 méter hosszú orosz halászhajó, amelyet mesterségesen süllyesztettek el 2006-ban. A jó állapotban lévő hajó 28 méter mélyen fekszik. Annak ellenére, hogy csak 3 éve van a víz alatt, már egész szépen elkezdte benőni a korall és számos hal is letelepedett a zegzugokban.
  • Pontinha: egy fal melletti 15-20 méteres plató felett merülhetünk itt. Semmi nagy attrakció, maximum néhány murénát fogunk látni. Kezdőként persze ez is nagy élmény lehet.
  • Farol Baxio: szintén egy nem túl izgalmas merülőhely, ami ellenben közel van a parthoz és igen sekély, 7-11 méter. Maximum kezdőknek ajánlható. Bár nekik is inkább csak a tanfolyam részeként, hogy itt elvégezzék a gyakorlatokat.
  • Santo Antao: egy nagyon sekélyen, alig 11 méter mélyen fekvő hajóroncs, ami nem tartogat óriási élményeket, de ha még nem merültünk roncsot, lehet, hogy leköti a figyelmünket.
  • Cavala: a mélyebben fekvő barlangok kedvelői mindenképpen merüljék meg ez a merülőhelyet, mivel a Zöld foki szigetek környékén ez az egyik legjobb mélyebben fekvő barlang. Kezdjük azzal a merülést, hogy leúszunk egészen 30 méterre, ahol a barlang teteje található, majd a barlangban folytathatjuk a süllyedést egészen 45 méterig, a barlang aljáig. Merülés közben rájákkal fogunk találkozni.
  • Choclasse: egy csodálatosan gazdag élővilágú merülőhely, ahol szinte az összes itt honos halfajt egyszerre fedezhetjük fel 25-30 méteren úszkálva. A legnagyobb kaland mégis az, ha a nagy kékségben felbukkan egy-egy kardhal vagy cápa. Ami egészen gyakran meg is esik. Mindenképpen merüljünk itt, ha a Zöld foki szigeteken nyaralunk.

 A Zöld foki szigetekre utazna? Nézze át ajánlatainkat és utazzon velünk: Zöld foki szigetek utazás.

Zöld foki szigetek utazás – Sal sziget szept 22

A Zöld foki szigetekre utaznánk legközelebb? Akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy Sal szigetén fog landolni a gépünk, ugyanis Sal a Zöld foki szigetek legnépszerűbb úticélja. Ami nem is csoda: a sziget turisták által különösen kedvelt városában, Santa Marián számos étterem, hotel és bolt vár minket, így a teljes kikapcsolódáson túl egy kis egzotikus pezsgést is csempészhetünk az utazásunkba.

 Zöld foki szigetek utazás - Sal sziget és Santa Maria

Sal sziget neve sót jelent, ami a szigeten található nagy mennyiségű sóval van összefüggésben: olyan hatalmas volt itt a sókészlet, hogy egészen öt évtizeddel ezelőttig a só kiviteléből élt a sziget. Ma már a legfontosabb bevételi forrás a turizmus – és egyre inkább ez a tendencia. Éppen ezért Sal sziget turisztikai fejlesztésére különös figyelmet szentelnek: az egyre magasabb minőségű és szélesebb körű szolgáltatásoktól egyre több turistát remélnek a helyiek. Ez az elvárásuk nem is alaptalanok: Sal alapból is maga a Paradicsom – némi luxussal megbolondítva pedig azokat az utazókat is lenyűgözi, akik a fehér homokos tengerpart mellett kényelemre is vágynak. 

Sal szigete nagyon apró, mindössze 30 km hosszú és 12 km széles, és a legmagasabb pontja is csak 406m. Vicces módon ez a csúcsot Nagy Hegynek, azaz Monte Grandénak nevezték el. A szigetet 14 ezren lakják: a legtöbben a Sal sziget fővárosában, Espargoson és a sziget turistaközpontjában, a déli csücskön fekvő Santa Maria városában élnek. A nemzetközi repülőtér neve Amilcar Cabral, és Espargostól nem messze található, Megérkezésünk után itt vehetünk egyből vízumot, és a transzferbusz itt fog várni minket, ami elvisz Santa Maria városába, ahol a Magyarországról értékesített hotelek találhatók.

Santa Maria 4 km hosszú tengerpartja a világ legszebbjei közé tartozik: a homok vakítóan fehér és finom szemcsés, a tenger türkiz és mélykék színekben pompázik, a forró napsütésben is mindig van szél, hogy hűsítsen. A hotelek többsége a tengerparton vagy ahhoz nagyon közel fekszik, de erről részletesebben legutóbb már írtunk: Zöld foki szigetek utazás – Szállodák és hotelek bejegyzésünkben.

Santa Maria tengerpartján kipróbálhatjuk a szörföt vagy a kiteszörföt a folyton fújó szél miatt, és nem fogunk csalódni: a profi szörfösök és kite-ozók is ide zarándokolnak, ha tehetik. Nekik izgalmas információ, hogy februártól júniusig a legerősebb a szél, de a többi hónapban is simán tudnak szörfözni. A trópusi vizek nagyon gazdag élővilágot is rejtenek: ez lehetőséget ad a búvárkodásra és a halászatra egyaránt. A búvárkodásról a következő bejegyzésben fogunk írni, viszont a halászattal kapcsolatban érdemes tudni, hogy a helyi halászok hajójához is csatlakozhatunk, de bizonyos központok külön fakultatív programot szerveznek a kalandos kedvű turistáknak: ilyen például a megbízható színvonalon dolgozó Fishing Center Pesca Turistica Servicos, ahol már 150 euróért kimehetünk halászni a tengerre. Ha a csodálatos élőlényeket inkább békén hagynánk, akkor jó tudnunk, hogy a Murdeira-öbölben található a teknősök tojásrakó helye.

A vízisportok mellett próbáljuk ki Santa Maria éttermeit, ahol a kreol konyha remekei mellett főleg olasz jellegű ételeket kínálnak – tekintettel a rengeteg olasz turistára. Válasszuk akár a tengerparton fekvő Papaya @ Porto Antico, az El Pirata mellett található Vasco De Gamma vagy a nemrég megnyitott Leonardo’s éttermet, mindenhol isteniek készítik a pizzákat és az olasz tésztákat! A helyi ízeket pedig az összes többi étteremben felfedezhetjük: ezek közül az Americo és a a Cafe Cultural Santa Maria étterem is ajánlható. Aki már kóstolta, tudja, hogy a frissen fogott halak és tenger gyümölcseinek ízéhez semmi nem hasonlítható: a legjobb halételeket a Fishermen’s és az Atlantis éttermekben készítik Santa Marián.

Santa Maria éjszakai élete messze kevesebb lehetőséget kínál, mint ahogy azt egy nyaralóhelyen megszokhattuk: ellenben szinte biztosak lehetünk benne, hogy aki éppen a városban nyaral, az ott lesz, hiszen éjszakai klubból mindössze egy található itt, az El Pirata. Jó kis hely, éppen ezért szeretik is, de nem minden este van nyitva. Bárokból már több van, és mindegyik tiszta szívből ajánlható: angolok vezetik a Bar 22 nevű pubot, ahol sportközvetítéseket nézhetünk, miközben időnként italakcióval is várnak minket. Íreké a Tam Tam pub, ahová szintén érdemes benéznünk, ahol a nyitott és hangulatos zenét kínáló Chill Out bárba is egy kis lazulásra. Végülis egy utazás a Zöld foki szigeteken erről szól: a lazulásról. Paradicsomi környezetben.

Zöld foki szigeteki utazást tervez? Nézze át ajánlatainkat: Zöld foki szigetek utazás.