Subscribe RSS
Merülőhelyek – Canyon jún 15

Betűméret csökkentése/növelése:

Sokat elmond a Dahabtól dzsipekkel körülbelül 10 percre északra fekvő merülőhelyről az, hogy bár eddig legalább tízszer megmerültem már, sosem untam egy másodpercig sem. A Canyon ugyanis egy szentély. Komplett görög mitológiai alámerülés a mélységbe, ami alulról nézve maga a csoda. A kedvenc merülőhelyem.

Na de kanyarodjunk vissza rögtön az elejéhez: Dahabból a megszokott girbe-gurba úton a megszokott, ütött-kopott autókon juthatunk el némi autókázás után a Canyon merülőhely bejáratához, amit már a távolból látunk, mert köré épült a parton egy hotel-étterem, ami vagy működik vagy nem, de többnyire nem, és aminek a mosdóját tényleg csak végszükség esetén használjuk.

Szóval megérkezünk a partszakaszra, leterítjük a szőnyeget, felszerelkezünk, megtörténik a brief, és mehetünk is be a partról a két lábunkon, kezünkben az uszonyunkkal egy kis lagúna eléréséig. Az útvonal igen jól látható, nem igazán lehet eltéveszteni. Kellemes kis távolság megtétele után elérjük a tényleges lagúnát, ahol már van annyi mélység, hogy felvehessük az uszonyainkat, és megkezdhessük a merülést: bal irányba uszonyozzunk szépen lassan, közben szemlélhetjük a mérsékelten érdekes élővilágot és korallokat.

Ám ahogy közeledünk, egyre izgalmasabbá válik, amit látunk. Köszönhetően ez pusztán annak a ténynek, hogy minden bizonnyal nem mi leszünk az első vagy egyetlen csoport, akik merülnek abban az időben. A kicsi zsúfoltságért cserébe ugyanis mókás és lenyűgöző látvány vár minket a Canyon-hoz közeledve: először csak arra leszünk figyelmesek, hogy itt-ott sok apró buborék tör fel egyenes ívben. Aztán ahogy közelebb érünk, ezek egyre sokasodnak, és láthatjuk is, hogy a föld repedései mentén törnek fel alulról a buborékok. Ahogy pedig megérkezünk a tényleg bejárat közelébe, ezek már nem csak elszórt buborék-csíkok lesznek, hanem masszív buborékoszlop hosszan elterülve. A Canyonban lent időzők bubijai ugyanis szépen eloszlanak a különböző repedésekben, de a legnagyobb mértékben persze magánál a Canyon széles bejáratánál törnek fel. A sok buborék egyben figyelmeztetés is: megérkeztünk, és várjunk egy kicsit, amíg a többiek ki nem jönnek, hogy maximalizáljuk az élményt. Persze előfordulhat, hogy éppen senki nem merül velünk egy időben: ilyenkor magát a repedést-bejáratot vesszük majd észre, illetve a Canyon figyelemreméltó kijáratát, egy csoport tűzhallal tűzdelve. A kettő egymás mellett van, balról a kijárat, jobbról a bejárat, mindez körülbelül 18 méteren.

A merülés fenséges része éppen itt kezdődik: megkezdhetjük az alámerülésünket a Canyon belsejébe. Választhatjuk a zuhanást is, de akár kicsit komótosabban is leevickélhetünk a 2,5-3,5 méter széles bejáraton át a sziklafalakkal körülölelt kanyonba, amely a megérkezésünk pontjánál 30 méteren egy homokos aljjal végződik. Ha másból nem is állna a merülés, csak abból, hogy most itt fél óráig lehet nézelődni, akkor azzal is tökéletesen elégedett lehetne minden búvár, hiszen az az élmény, amit az itt eltöltött idő jelent, leírhatatlan. A merülés külön pompás, ha éjszaka, telihold idején ejtjük meg: ekkor még lámpa is csak a Canyonból való felemelkedéshez kell, lentről pedig láthatjuk megcsillanni a teliholdat a sziklák mentén. Igen emlékezetes merülés volt, amikor néhány éve itt szilvesztereztem: 30 méter mélyen, egy körbeadott pezsgősüveggel, miután visszaszámoltuk a másodperceket éjfélig.

A homokos aljzaton tehát elszöszmötölhetünk, úszkálhatunk vagy csak egy helyben relaxálhatunk – ahogy kedvünk tartja. A  szabályos merülés keretein belül egy idő után  elindulunk balra, a kijárat irányába, amit már ugye a lemerüléskor is láttunk. Ez egy nagyon szűk járat, és nagyon kell ügyelnünk a megfelelő a levegő-felhasználásra (még a lélegzetvétel általi szabályozásra is!) és arra, hogy tartsuk a megfelelő távolságot. Cserébe viszont nagyon jó kis felemelkedésben lehet részünk, az üreg felső részénél egy nagy csapat üveghallal is találkozhatunk. Ha a merülés kevésbé szabályos, ám annál izgalmasabb részét választjuk, akkor elindulhatunk jobbra is, ahol már felül nem nyitott végig a Canyon, ellenben 54 méreten található a kijárat. Ezt szervezett merülés keretében  sajnos nem fogjuk tudni kipróbálni, pedig nagy élmény. De vissza a szabályos kijárathoz! Az üveghalak mellett elhaladva hamarosan kiérünk az üregből, és itt körbeúszkálhatjuk a kijárat korallképződményét, amelynek elég érdekes az élővilága, de persze az előző élményt már semmi nem tudja überelni.

Ugyanez vonatkozik a visszafelé vezető útra, amelynek hossza a maradék levegőktől függően nyúlhat el: itt jó esetben nem egy az egyben azon az útvonalon megyünk vissza, amelyen jöttük, hanem a másik irány felől közelítjük meg a partot. Kifelé vigyázzunk, a hullámok okozhatnak meglepetéseket, ezért próbáljunk meg addig úszni víz alatt, amíg lehet.

Related posts:

  1. Merülőhelyek – Dorogi bányató Van úgy, hogy az ember már annyira vágyik a merülés...
  2. Merülőhelyek – Bells és Blue Hole A Sínai-félszigeten található Dahab és környéke számos csodás merülőhellyel örvendezteti...

Related posts brought to you by Yet Another Related Posts Plugin.

Kategória: búvárkodás  | Címkék: