|
|
||||||
|
291.65
230.1
127.17
|
||||||
|
Cégtörténet Utazási irodánkat 2005-ben alapítottuk. Induláskor a fő szempont az volt, hogy leendő utasainknak olyan utakat kínáljunk, amikre mi is szívesen elmennénk, és olyan információkat adjunk az utazással kapcsolatban, amelyek tényleg megállják a helyüket. Működésünk eddigi hét éve alatt örömmel és büszkén mondhatjuk, hogy ez többnyire sikerült is, hiszen rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk és kapunk utasainktól. Eleinte kizárólag egyiptomi úticéljaink voltak, mivel itt építettünk ki olyan kapcsolatokat, amelyek lehetővé tették azt a személyes tanácsadást, amely mögött valódi tapasztalatok állnak. Az első évben szerveztünk egy víz alatti esküvőt is Egyiptomban: egy magyar pár a víz alatt fogadott örök hűséget egymásnak a mi segítségünkkel és szervezésünkkel. 2006-ban Thaifölddel bővítettük kínálatunkat, mivel ebben az országban töltöttünk el hosszabb időt, hogy felderítsük, mit ajánlhatunk jó szívvel. 2007-ben Tunézia lett az az ország, ami kínálatunkhoz tartozik. Emögött szintén személyes tapasztalatok rejlenek, már több, mint tízszer jártunk az országban. Ebben az évben egy másik izgalmas dolog történt: új irodát nyitottunk 2007 nyarán a XIII ker. Balzac u. 40/b. szám alatt, közel a Nyugati pályaudvarhoz. 2008-ban felvettük kínálatunk közé a Görög-szigeteket, Törökországot és Mallorcát. Ebben az évben egyiptomi kínálatunk Taba városával bővült, ugyanis egyik kollégánk 2 hónapig a helyszínen tanulmányozta a szállodákat és látnivalókat idegenvezetőként. A tabai tapasztalatok egész Egyiptom, Izrael és Jordánia megismerésével is párosult, így másfél éve már nyaralóprogramokat, körutakat és nílusi hajóutat is kínálunk utasainknak. 2009-ben nyitottunk az egzotikus úticélok felé is, ugyanis volt szerencsénk ellátogatni több trópusi országba is. Több, mint 10 évvel ezelőtt jártunk már a Dominikai Köztársaságban, Brazíliát ebben az évben fedeztük fel. 2010-ben három gyönyörű szigetre jutottunk el már januárban: az egyik a Zöld-foki-szigetek, a másik a Kanári-szigetek a harmadik pedig Mallorca volt, így ezek az egzotikus úticélok is felkerültek kínálatunkba. Nyáron a törökországi látogatásunkat összekötöttük Rodosz megtekintésével. 2010 év végén a thaiföldi városokat illetve szállodákat látogattuk meg (Bangkok, Phuket, Pattaya) 2011 év első félében kiutazunk Törökországba, Bulgáriába, Egyiptomba és Szicilíába. Frisítettük a régi kapcsoltainkat ezen kívül újakat is kialakítottunk. 2012. március 15-én elköltöztünk a 1133 Budapest, Hegedűs Gyula u. 91. alatt lévő új irodánkba. 2012. árilus első felében Londonba utaztunk, majd a hónap közepén Egyiptomba látogattunk el, ahol Sharm El-Sheikh és Hurghada szállodáit néztük meg. (repülővel ellátogattunk Kairóba). 2012. árilis végén kiutaztunk Törökországba és az Antalya térségben néztük meg a partnereink által kínált szállodákat. Hogy mi jön még? Akármelyik úticél is, garantáljuk, hogy tapasztalatainkat megosztjuk Önökkel, ha felkeresnek minket! Dive Hard Tours Utazási Iroda Kft. hivatalos adataiIroda címe: 1133 Budapest, Hegedűs Gyula u. 91 Telefonszámok (munkaidőben, hétfőtől-péntekig 10-18 óra között ) + 36 1 785 84 92 + 36 20 669 02 97 Fax : + 36 1 785 84 90 Engedélyek, azok számai Működési engedély szám: I/4259/3/2005 Adószám:13553687-2-41 Cégjegyzékszám:01-09-861273 Statisztikai számjel: 13553687-7912-113-01 Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal eng.sz.: U-000646. Az utazási iroda engedélyének a meglétét, annak érvényessségét ezen az oldalon tudja leellenőrizni: http://www.mkeh.gov.hu/hivatal/kozerdeku_adatok/tevekenyseg/nyilvantartasok. A cég fő tevékenységi köre: 7911 (utazásközvetítés) A társaság egyéb tevékenységi körei: 9319 (Egyéb sporttevékenység) 9329 (Máshova nem sorolható szabadidős tevékenység) 9604 (Fizikai közérzetet javító szolgáltatás) 8690 (Egyéb humán-egészségügyi ellátás) 5510 (Szállodai szolgáltatás) 5778 (Egyéb, máshova nem sorolt iparcikk-kiskereskedelem) 4799 (Egyéb, nem bolti kiskereskedelem) Székhely és levelezési cím Ezen a címen ügyfélforgalmat nem bonyolítunk le, ez csupán a székhelye a Kft-nek: 1133 Budapest, Garam u. 28. fsz.5. Az utazási iroda honlapja: www.divehardtours.com Hivatalos E-mail cím: divehardtours kukac gmail dot com KÉRJÜK: Csak ajánlatkérést ne küldjön erre az E-mail címre. Miért? A honlapunkon már szerepelnek az ajánlataink, feltüntetjük a teljes fizetendő díjat, ahhoz már semmi költséget nem kell hozzá adni! Lássuk be, hogy annak semmi értelme nem lenne, ha ezeket az ajánlatokat bemásolnánk Önnek és azt küldenénk el e-mailben. EZ A MEGOLDÁS: UTAZÁSI AJÁNLATOT SZERETNE KÉRNI? Használja a részletes utazáskeresőt! AJÁNLATAINK PUBLIKUSAK, MEGTEKINTHETI 2 KLIKKELÉSSEL! Klikk ide: UTAZÁSKERESŐ Rendeléseket, foglalásokat kérjük, az adott szállodáknál alul lévő megrendelőlap kitöltésével teljesítsen. Ekkor egyből ahhoz a kollegához kerül a levele, aki azzal foglalkozik. Így praktikusabb és gyorsabb az ügyintézés. Szabad helyekről kérjük, telefonon érdeklődjön!Bankszámlaszám OTP 11713005-20400756-00000000 SWIFT: OTPVHUHB IBAN: HU93 1171 3005 2040 0756 0000 0000 |
|
||||
|
0.0339 sec | Memory usage: 3.00 MB (max. 3.00 MB)
| ||||||